Mobilalkalmazás
Már jövőre a telefonunkba költözhetnek az igazolványaink
Jövő július és szeptember között elindul el a Digitális állampolgárság program, így az azonosítás, az igazolvány és az állam a mobilba költözik – jelentette be Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter csütörtökön.
Bőrprobléma? Fotózza le, és küldje el az orvosnak
Egy évvel ezelőtti indulása óta mintegy 10 ezer páciens kapott gyors és hatékony szakorvosi segítséget a Semmelweis Egyetem ingyenes applikációjának segítségével. A jelenleg érvényben lévő korlátozások miatt a szolgáltatás újra országosan elérhető.
Gyógyszerkereső
A ködfoltok feloszlását követően nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű, majd az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet érkezik. Csapadéknak kicsi az esélye. Estig inkább csak északnyugaton és északkeleten élénkülhet meg kevés helyen a nyugati, északnyugati szél, azonban az érkező hidegfront mentén estétől már erős lökések is előfordulhatnak északnyugati, északi irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 3 és 6 fok között alakul. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.