Túlságosan szennyezett már a bolygónk

A vegyi szennyezés túllépte az emberiségnek biztonságos határértéket, és már olyan globális ökoszisztémákat fenyeget, amelyektől az élet függ. Ezért a tudósok a termelés és a károsanyag-kibocsátás korlátozására szólítottak fel.

A Földet átható kémiai szennyezés összessége ma már az emberiséget meghatározó globális ökoszisztémák stabilitását fenyegeti - állapította meg egy új tanulmány. Különösen nagy aggodalomra adnak okot a műanyagok: műanyagszennyezés ma már az Everest csúcsától az óceánok legmélyebb árkáig megtalálható. De hasonlóan aggasztó mértékű mintegy 350 ezer szintetikus vegyi anyag jelenléte is, ideértve a növényvédő szereket, az ipari vegyületeket és az antibiotikumokat is.

szennyezés, környezetszennyezés, légszennyezés,
Túlságosan szennyezett már a bolygónk. Fotó: Getty Images

Átléptünk egy határt

A vegyi szennyezés átlépte azt a határt, amely után az ember által okozott változások kilökik a Földet az elmúlt tízezer év stabil környezetéből - emelték ki a tanulmány szerzői. A kémiai szennyezés az egész Földet fenyegeti azzal, hogy károsítja az életet biztosító biológiai és fizikai folyamatokat. A növényvédő szerek például számos olyan rovart pusztítanak el, amelyeknek nem szánták a mérget, és amelyek alapvető fontosságúak minden ökoszisztémában, így a tiszta levegő, víz és élelmiszer biztosításában is. "1950 óta ötvenszeresére nőtt a vegyi anyagok termelése, és az előrejelzések szerint ez 2050-re ismét megháromszorozódik" - mondta Patricia Villarrubia-Gómez, a Stockholm Resilience Centre (SRC) kutatóintézet doktorjelöltje és kutatási asszisztense, a tanulmány egyik szerzője. Hozzátette, a szennyező vegyi anyagok elterjedésének üteme sokkal gyorsabb annál, hogy biztonságos keretek között lehessen tartani.

A városban sem büdös a komposztálás .

Az emberiség már régóta tudja, hogy a vegyi szennyezés rossz dolog, de eddig nem globális szinten gondolkodtunk erről. A tanulmány azonban rávilágít, hogy a vegyi szennyezés, különösen a műanyagszennyezés hogyan illeszkedik bele abba a folyamatba, ahogy az emberiség megváltoztatja a bolygót - mutatott rá Sarah Cornell, az SRC docense és vezető kutatója.

Rossz irányba haladuk

Bár az adatok sok területen korlátozottak, de Bethanie Carney Almroth, a Göteborgi Egyetem professzora szerint az már bebizonyosodott, hogy a dolgok rossz irányba haladnak. "A műanyagok össztömege ma már meghaladja az összes élő emlős tömegét. Ez elég egyértelmű jele annak, hogy átléptünk egy határt" - magyarázta. Villarrubia-Gómez szerint nagyon fontos lenne a körforgásos gazdaságra való áttérés, ami azt jelenti, hogy az anyagokat és a termékeket úgy kell megváltoztatni, hogy azokat újra lehessen használni, és ne pazaroljunk.

A tanulmányban a kutatók figyelmeztettek arra, hogy szigorúbb szabályozásra van szükség, és a jövőben a vegyi anyagok gyártásának és kibocsátásának határozott felső határértékét kell megállapítani, az üvegházhatású gázok kibocsátásának korlátozásához hasonlóan. A kémiai szennyezés egyébként már az ötödik olyan globális határ a kilenc közül, amelyet a tudósok szerint átléptünk a Földön. A továbbiak között szerepel a globális felmelegedés, a természetes élőhelyek pusztulása, a fajok számának csökkenése, valamint a túlzott nitrogén- és foszforszennyezés.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás válthatja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!