„Én tettem, gonosz vagyok” – hét babával végzett a brit nővér

Bűnösnek találtak egy angliai kórház újszülöttosztályán dolgozó nővért, aki ellen hét csecsemő meggyilkolása és több további gyilkossági kísérlet miatt indult eljárás. Tettét következetesen tagadta, azonban a lakásán találtak egy cetlit, amelyen mindent bevall.

2015-ben és 2016-ban különböző módszerekkel szándékosan ártott az osztályon született vagy ápolt csecsemőknek egy nővér, amikor az északnyugat-angliai Chester város egyik kórházában dolgozott. A 33 éves nő levegőt fecskendezett a babák véráramába, szondán keresztül levegőt vagy tejet juttatott a gyomrukba, egyes esetekben pedig inzulint kevert az infúziókba és lélegeztető csöveket bolygatott meg. Ámokfutása alatt hét csecsemőt megölt, hat további esetről pedig a bíróság kimondta, hogy gyilkossági kísérlet történt.

síró beteg baba
Hét babával végzett a brit nővér. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Mindent tagadott

A nő a bíróságon következetesen tagadta az ellene felhozott vádakat. A tavaly októberben kezdődött per során kiderült, hogy a chesteri kórházban 2015-ben kezdték tapasztalni, hogy egyre több újszülött halt meg tragikus hirtelenséggel, minden szemmel látható ok nélkül. Néhány baba életét a gyors beavatkozásnak köszönhetően sikerült megmenteni.

A perbe fogott nővér az összes megmagyarázhatatlan esetben szolgálatban volt. Módszerei lényegében nem hagytak nyomot, és ő maga sokáig igyekezett a hirtelen haláleseteket és rosszulléteket normálisnak beállítani.

„Szándékosan öltem meg őket”

A rendőrség 2017 májusában kezdett nyomozni, és a nővért több alkalommal is letartóztatták. Végül 2020 novemberében emeltek ellene vádat, védőügyvédje azonban arra hivatkozott, hogy nincs elég bizonyíték arra, hogy valóban ő követte el a tragédiákat okozó beavatkozásokat az újszülöttosztályon.

Érvelésük szerint az érintett csecsemők egészségének összeomlása – illetve bizonyos esetekben a haláluk – lehetett akár természetes okok vagy egyéb tényezők egyidejű fennállásának következménye is. A per során azonban bemutattak egy papírcetlit, amelyet a nyomozók a nő lakásán találtak.

Nem érdemlem meg, hogy éljek. Szándékosan öltem meg őket. (...) Én tettem, gonosz vagyok” – állt a cetlin.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!