Télen ennyi D-vitaminra van szükségünk

Számos testi funkcióban kulcsszerep jut a D-vitaminnak, az őszi-téli fényhiányos időszakban ugyanakkor szervezetünkben nem termelődik elegendő belőle. Szakember foglalta össze, mit tanácsol a legfrissebb hazai ajánlás a vitaminpótlás kapcsán.

"A D-vitamin pótlására az októbertől-márciusig tartó időszakban napi 2000 nemzetközi egység (NE) javasolt egy egészséges, normál súlyú felnőtt esetében" - idéz az egyetem közleménye dr. Takács Istvánt, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika igazgatóját. Csecsemők és kisgyermekek számára napi 400 NE, kisikolásoknak 1000 NE, kamaszoknak pedig már 2000 NE gyógyszergyári körülmények között gyártott D-vitamin szedése javasolt az év ezen szakaszában. Ezzel szemben a tavaszi-nyári időszakban az is elegendő, ha napi fél órát a szabadban töltünk, ilyenkor nincs szükség célzott pótlásra.

A kevés napfény miatt télen nem jut szervezetünk elegendő D-vitaminhoz, hacsak nem pótoljuk azt
A kevés napfény miatt télen nem jut szervezetünk elegendő D-vitaminhoz, hacsak nem pótoljuk azt. Fotó: Getty Images

Az említett mennyiségek orvosi felügyelet nélkül, hosszú távon is biztonságosan szedhetők. Dr. Takács kitért ugyanakkor arra, hogy bár az elmúlt években többszörösére nőtt azok aránya a lakosságon belül, akik D-vitamin-pótló készítményeket használnak, sokan nincsenek tisztában azonban azzal, hogy a túl nagy, napi 6-10 NE körüli dózisban szedett D-vitamin hosszú távon akár egészségkárosító hatású is lehet. Ilyen mértékben a szervezetbe juttatva megnövelheti ugyanis a vizeletben a kalciumkoncentrációt, és a többi között fokozza a vesekövesség kialakulásának kockázatát.

Hogyan segíthetjük immunrendszerünket az akut légúti fertőzések ellen ?

A hivatalos ajánláson felüli D-vitamin-bevitelre csupán az új koronavírus okozta COVID-19 esetén lehet szükség. Amennyiben a fertőzött beteg panaszai súlyosak, kórházi kezelése alatt öt napon keresztül 12 NE vitamint adnak neki, amit aztán napi 4000 NE-re csökkentenek. Ezt hívják telítő dózisnak, amellyel a beteg D-vitamin-raktárait telítik, így segítve a betegség eredményes kezelését. Ismert ugyanis, hogy a D-vitamin-hiány összefüggésbe hozható a COVID-19 súlyosabb lefolyásával.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!