Ennek a gyógy-, illetve fűszernövénynek a nedvéből készült italt a felnőttek bizony jól ismerik. Ez a boróka. Tudjon meg többet róla!

A boróka (Juniperus communis L.) népies elnevezése: apró fenyő, gyalogfenyő, borovicskafenyő. A ciprusfélék (Cupressaceae) családjába tartozó 2-4 méter magas, örökzöld, kétlaki cserje.

A Duna-Tisza köze homokbuckás területein, Bugac, Soltvadkert és Örkény környékén számottevő erdőket alkot, ahová annak idején a futóhomok megkötésére telepítették. Kisebb elterjedési területei még hazánkban a Bükk és a Mátra vidéke. Termése a tobozbogyó, amely két évig fejlődik, s a második évben augusztus-szeptemberben érik meg. Színe barnásfekete, kékes-hamvas bevonatú, íze édes-kesernyésen zamatos, aromás, kissé csípős.

Kedvelt ital

A borókából készült italt remélhetőleg csak felnőttek ismerik. A boróka ugyanis az angol gin és a borovicska pálinka alkotórésze.

A középkorban a borókának nem a levében, hanem a füstjében hittek. Az elégetett borókaágak füstjétől ugyanis azt remélték, hogy védelmet nyújt a lepra és a pestis ellen. A XVIII. században az európai herbalisták a vízelhajtás fokozására, a havi vérzés gyorsítására, valamint a szülés biztonságosabbá tételére ajánlották.

Az indiánok is alkalmazták a borókának a szülést megkönnyítő hatását.

A spanyol felfedező, Coronado 1540-ben lépett a ma új-Mexikónak nevezett területre, hogy megkeresse a misztikus Hét Arany Várost.

Útja során zuni indián asszonyokkal találkozott, akik szülés után borókával gyógyították méhüket.

Hogyan gyűjtsük?

A borókabogyó-gyűjtők mindkét kezükben bottal látnak a munkához. Az egyik bottal a szúrós ágakat felemelik, a másikkal pedig leverik a bogyókat a bokrok alá helyezett kosárba.

A borókabogyó (Juniperi fructus v. bacca) illóolajat, juniperolt, juniperint, szabinént, továbbá gyantát, cseranyagot, gumit, fehérjét, viaszt és pektint tartalmaz. Hatása vizelet- és szélhajtó, étvágyjavító, emésztést serkentő, vese- és epekőoldó.

A bogyókból lekvárt is készítenek, amelyből naponta 1-2 kávéskanállal fogyasztanak vizelethajtóként, epe- vagy veseműködést serkentőként. A borókát háztartási fűszerként is használják, különösen húsok pácolására, marinírozott halételek, főzelékek ízesítésére.

A borókaolajnak sokrétű a felhasználási lehetősége. Egy-két cseppjét cukorral bevéve ugyanolyan bántalmak ellen használják, mint a teáját. Alkalmazzák továbbá fürdősók illatosítására, valamint hörghurut és tbc elleni fájdalmak csillapítására. VI.évf./3.sz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!