Milyen az, aki érzelmi analfabéta?

Az alexitímia egy kóros személyiségjegy, amelynek alanyai az érzelmileg felfokozott helyzetekben csupán a testi tünetek észlelésére képesek. Képtelenek szavakba önteni, mit érezhetnek, sőt, lényegében alig vannak tudatában érzelmi életüknek.

Az alexitímiások számára komoly problémát jelent az érzelmek megélése, vagy egyáltalán már a megkülönböztetése is, ebből fakadóan a kifejezésükkel is komoly gondjuk van. Annak ellenére, hogy megtapasztalják az érzelmekkel járó fiziológiai tüneteket - például heves szívverés, izzadás -, mégsem tudják megmondani, hogy mit éreznek, ahogy azt sem, milyen okok állnak annak az adott érzelem hátterében. Pusztán a düh és a félelem bizonyos szintű leírására képesek. Ebből kifolyólag nem tudják átélni a többi ember érzéseit, azaz empatikus képességük fejletlen, valamint konfliktuskezelő stratégiákkal sem rendelkeznek.

Mivel az alexitímiás embereknek nehezére esik az érzéseikről beszélni, ezért kényelmetlenül érzik magukat, ha társalogniuk kell. Ilyenkor érzelmek helyett leginkább hétköznapi, érzelemmentes témákról beszélgetnek. Sokuk számára egyenesen ijesztő a konkrétumokhoz, a gyakorlati vonatkozásokhoz, a pillanatnyi realitáshoz, a külvilág egyszerű eseményeihez kötődő gondolkodás.

Barátok nélkül, de házasságban

Nem is jellemző ezekre a személyekre, hogy barátaik lennének. Zárkózottságuk miatt egy külső szemlélő számára komor, humortalan embereknek tűnnek, még a legszűkebb környezetük is ridegnek, érzéketlennek, távolságtartónak tartja őket. Fantáziaviláguk sivár, legtöbbjük még éjszakai álmot sem tapasztal.

Az alexitímia a gyereknevelésben is gondokat okozhat , ami végül a felnövő gyermekben gátlásokat alakíthat ki az emberi kapcsolatok terén.

Senkit sem engednek igazán közel magukhoz, mégis gyakran élnek házasságban, mert úgy tartják, hogy az az élet rendje. Ugyanakkor hiába kötik össze életükkel valaki mással, továbbra is magányosak maradnak. Amennyiben a házastársak egyike alexitímiás, az érzelmekről való párbeszéd hiánya okán a másik fél is előbb-utóbb magányossá válik, a házasság kiürül. Amennyiben viszont két ilyen ember házasodik össze, zökkenőmentes lehet házasságuk, emiatt pedig sosem derül ki, hogy mindketten a pszichés diszfunkciótól szenvednek.

Kábítószer, alkoholizmus, hipochondria

Az alexitímiás betegekben nem keletkeznek sem emóciók, sem érzelmek, így ezeket kezelni is képtelenek. Szinte minden érzelmi szituációt feszültségként élnek meg, amiből ezért vagy kilépnek, vagy érzelemmentes indulati kitöréssel reagálnak.

A tipikus alexitímiás beszűkült, szorongó, merev, tartózkodó, szociálisan bizonytalan személy. Becslések szerint az emberek tíz százaléka szenved az érzelmi analfabetizmustól. Az alexitímia emellett szomatikus és pszichiátriai betegségek kockázati tényezője. A hipochonderek (kivéve a szimulánsokat), a kábítószeresek, alkoholisták és szociopaták, valamint a pszichoszomatikus betegségekben szenvedők egy része alexitímiás.

Az alexitímiások komor, humortalan embereknek tűnnek környezetük számára
Az alexitímiások komor, humortalan embereknek tűnnek környezetük számára

Az alexitímia kiváltó oka még nem tisztázott, de főként az alacsonyabb kulturáltságú néprétegekben figyelhető meg. A szociális tanulási folyamat hiányosságai mellett megszakadt anya-gyerek kapcsolat tehető érte felelőssé, de az agy két féltekéje közötti kommunikáció hibájára is visszavezethető.

Nem várható jelentős eredmény a kezelésektől

Az érzelmi analfabétákat lehet kezelni, de hiábavaló, sőt, bizonyos esetekben súlyosbíthatja is állapotukat. Ettől függetlenül a pszichoterápia egy potenciális módszer, ugyanakkor a rideg, távolságtartó emberből csak hosszadalmas kezelés során válhat olyan személy, aki némiképp már képes saját érzelmeit felismerni, elfogadni, egyben másokét is átérezni. Valójában azonban sohasem válik a beteg érzelmes, érzékeny, empatikus egyénné. Az alexitímia kezelése során hatásosnak bizonyulnak még a relaxációs technikák, a csoportterápia alkalmazása, valamint a biofeedback is.

Amennyiben a betegeknek saját állapotuk nem okoz problémát, a betegség nem vezet amorális cselekedetekhez, úgy a kezelés lényegében felesleges.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

Változó vastagságú fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést, helyenként (főleg délnyugaton) olykor el is takarhatja a napot. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Főképp északkeleten, majd estétől nagyobb területen kísérhetik élénk lökések az északkeleti szelet.Késő estére 8 és 15 fok közé hűl a levegő. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.
kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!