Oltás okozhatja az alvásos betegséget

Brit kutatók szerint a 2009-ben kitört sertésinfluenza ellen beoltott gyerekeknek és tinédzsereknek nagyobb az esélyük a narkolepszia kialakulására, ami leküzdhetetlen nappali alváskényszerrel jár együtt.

A kutatók angol alvásközpontokban és neurológiai központokban kezelt 4 és 18 év közötti gyerekeket és fiatalokat vizsgálta meg és kimutatták, hogy a Pandemrix vakcinával beoltottak körében 14-16-szorosára növekedett a narkolepszia kialakulási esélye. A online kiadásában megjelent tanulmány szerint körülbelül 52 ezer - 57 500 dózisnyi oltás hozható összefüggésbe a narkolepsziás esetek előfordulásával.

"A mostani adatok is megerősítik a korábbi vizsgálati eredményeket" - nyilatkozta Elizabeth Miller, a brit Egészségvédelmi Ügynökség munkatársa. "2012-ben ugyanis finn kutatóknak már sikerült kimutatniuk, hogy a Pandremix vakcinával beoltott 4 és 19 év közöttiek körében 13-szorosára növekedett a narkolepszia kialakulási esélye."

A kutatók szerint reális esély van arra, hogy ok-okozati összefüggés legyen az oltás alkalmazása és a narkolepszia között. "Persze elképzelhető, hogy túlbecsüljük a narkolepszia kialakulási esélyét ezeknek a gyerekeknek az esetében, ezért további megfigyelésekre van szükség, hogy meghatározhassuk, mekkora a veszély" - tette hozzá Miller.

A 2009-es H1N1 sertésinfluenza-világjárvány több millió embert betegített meg és több mint 18 ezer halálos áldozatot szedett közel 200 országban. Angliában 2009 októberében kezdték el alkalmazni a Pandremixet és 2010 márciusáig az 5 évnél fiatalabb egészségek gyerekek 24, és a 2 és 15 év közötti veszélyeztetett gyerekek 37 százalékát oltották be a szerrel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, legfeljebb keleten kisebb körzetekben lehet szakadozás. A Dunántúlon egyre nagyobb területen, míg északkeleten csak néhol, és kis mennyiségben fordulhat elő eső. A keleties szél gyenge, mérsékelt marad. Késő este 0, +6 fok valószínű. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!