Félrenyelt és fuldokolni kezdett, majd összeesett – majdnem végzetes lett a vacsora

Saját feleségét kellett újraélesztenie egy idős férfinak a napokban. A nő ugyanis vacsora közben félrenyelt, majd fuldoklás közben eszméletét vesztette.

„Férjével vacsorázott nagykátai otthonukban egy idős hölgy, amikor félrenyelt és fuldokolni kezdett, majd összeesett” – olvasható az Országos Mentőszolgálat Facebook-bejegyzésében. A rémült férj természetesen rögtön hívta a mentőket.

Egy ideig nem lélegzett

A férj a mentésirányító telefonos instrukcióit követve megvizsgálta feleségét. Így derült ki, hogy a nő már nem lélegzik.

A telefonos utasítások alapján a férfi megkezdte az újraélesztést, miközben a rutinos mentésirányító riasztotta a legközelebbi esetkocsit” – írták.

Gyorsan kiértek a mentők

A mentők perceken belül kiértek a helyszínre, és emelt szinten folytatták az életmentést. Az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően végül sikerült visszahozni az életbe a nőt, akit így stabil állapotban szállíthattak kórházba.

Mással is történt már hasonló
Majdnem végzetes volt a reggeli annak az idős asszonynak, aki félrenyelt és egy ideig nem is lélegzett. Szerencsére a férje ott volt mellette, hogy megmentse őt.

Kiemelt képünk illusztráció, forrása: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!