Ötezer térítésmentes szűrés az Affidea Diagnosztikától (x)

Közel ötezer, tüdőrák miatt veszélyeztetett emberen végez térítésmentes mellkas CT-vizsgálatot az Affidea Diagnosztika. A több tízmillió forint összköltségű vizsgálatokkal az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet Hunchest programjához kapcsolódik a képalkotó diagnosztikai szolgáltató.

A daganatos megbetegedések a legnagyobb egészségügyi kihívást jelentik a fejlett országok számára. Halálozási arány tekintetében a tüdőrákhoz köthetőek a legaggasztóbb statisztikák, évente közel másfél millió ember életét követeli ez a daganattípus, melynek ötéves túlélési aránya is alig éri el a 17 százalékot. A riasztó rákstatisztikák tekintetében Magyarország sem kivétel, sőt: mind a megbetegedések számában, mind pedig a halálozási arány tekintetében a régió negatív rekorderei vagyunk. Hazánkban közel tízezer ember veszíti el a harcot ezzel a daganattípussal szemben minden évben.

Ennek egyik oka csupán a közegészségügyet érintő, egyre fokozódó teher, sok esetben ugyanis a beteg már túl későn kerül be a rendszerbe, amikor a betegsége előrehaladott, a kezelési lehetőségek pedig leszűkülnek. Az országos figyelemfelhívó kampányok ellenére is nagy a passzivitás a szűrővizsgálatok felé, holott a legtöbb daganatos megbetegedéshez hasonlóan a tüdőrák esetében is életet menthet a korai felismerés. Míg a tüdőrák korábban elsősorban a férfiakat sújtó betegség volt - melynek fő oka, hogy körükben nagyobb a dohányosok aránya - az utóbbi években egyre több nő életét is követeli. Ráadásul nem csupán az idősebb korosztályt érinti, kiugróan magas az aktív életkorban lévők megbetegedésének aránya ennél a daganattípusnál.

A riasztó adatok miatt a tüdőrák korai szűrése létfontosságú. A szűrés jelenleg egyetlen hatásos módját az alacsony dózisú komputertomográfiás vizsgálatok jelentik, melyekre rendszeres, államilag szervezett kampányok jelenleg nincsenek Magyarországon. Negyed évszázados jelenlétével az Affidea Diagnosztika a hazai egészségügy egyik meghatározó szereplőjévé vált, Leitner György vezérigazgató szerint ez a kiváltságos státusz komoly kötelezettséggel is jár. "A daganatok gyógyulásának tekintetében az idő rendkívül fontos tényező. Az ország legnagyobb képalkotó diagnosztikai szolgáltatójaként az Affidea felelősséggel viseltetik a legfontosabb népegészségügyi mutatók javításáért. Ennek tekintetében döntöttünk úgy, hogy bekapcsolódunk a Korányi intézet programjába, amellyel az egyik leggyakoribb daganattípus szűrését tesszük széles körben elérhetővé" - mondta el Leitner György, az Affidea Diagnosztika vezérigazgatója.

Az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet 2013-ban indította el Hunchest nevű, tüdőrák szűrést célzó kutatási programját. Ennek során a kiemelten veszélyeztetett páciensek bevonásával vizsgálják az alacsony dózisú mellkas CT (LDCT) hatékonyságát tüdőrák szűrésre.

A program célja az, hogy a tüdőrákot a lehető legkorábbi stádiumban fedezzék fel olyan egyéneknél, akiknél a betegség kialakulásának magas a kockázata. Így került kialakításra az a négy vizsgálati csoport, amelyben az Affidea a szűréseket végzi:

  1. dohányos, krónikus obstruktív tüdőbeteg (COPD-s),
  2. dohányos, nem COPD-s
  3. nem dohányos, COPD-s
  4. nem dohányos, nem COPD-s

A programba ezen feltételek mellett az jelentkezhet, akinek életkora 50-79 év között van és anamnézisében nincs tumoros betegsége. A vizsgálatok térítésmentesek, melyeket a cég két fővárosi központjában, illetve Debrecenben és Szegeden végzi majd el a Korányi Intézet mellett. A legtöbb jelentkezőt az érintett központok közeléből várják, ám a vizsgálatba az ország bármelyik pontjáról be lehet kapcsolódni. A vizsgálat mellett a dohányzó betegeket a leszokási programok egyikébe is igyekeznek majd bevonni, hogy a tüdőrák kialakulását elősegítő káros szenvedélytől mihamarabb szabadulhassanak. A nagyjából egy éves időszak alatt ötezer emberen végez el az Affidea alacsony dózisú mellkas CT-t, így hívva fel a figyelmet a szűrések fontosságára. A programról további részletek, illetve a jelentkezés feltételei a www.affidea.hu oldalon olvashatóak!

Dr. Kovács Gábor, az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet főigazgató főorvosa úgy nyilatkozott: az intézet örömmel fogadta az Affidea felajánlását, amely szerint a több tízmillió forint összköltségű szűrővizsgálatot térítésmentesen, saját költségére végzi el. "A tüdőrák az egyik legsúlyosabb népegészségügyi kihívást jelenti Magyarországon, az aggasztó statisztikák pedig elsősorban a szűrővizsgálatok rendszeresítésével javíthatóak. Az intézet egyik hosszú távú célja, hogy a Hunchest program bekerülhessen a népegészségügyi szűrőprogramok közé, és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár égisze alatt a lehető legtöbb veszélyeztetett ember szűrését elvégezhessék" - mondta el a főigazgató.

Az Affidea-ról

Az Affidea Diagnosztika az elmúlt huszonöt év alatt a legnagyobb hazai képalkotó diagnosztikai szolgáltatóvá nőtte ki magát. A cég 1991 óta van jelen hazánkban, úttörő munkát vállalva az orvosi képalkotás innovatív fejlesztéseinek honosításában. Országszerte 11 központban várja a pácienseket, a fővárosi telephelyek mellett Szegeden, Győrött, Orosházán és Debrecenben üzemelteti a kórházakkal szorosan együttműködve radiológiai, illetve izotóp diagnosztikát. Az elmúlt negyed évszázad során több mint 12 millió vizsgálatot végzett el a cég. A hazai intézeteik bővítésére, eszközparkjuk fejlesztésére több, mint 15 milliárd forint beruházást hajtottak végre, telephelyeik kapacitását pedig 17 MR-el és 21 CT-vel gyarapították számos egyéb berendezés mellett.

További információt ITT olvashat!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, legfeljebb keleten, délkeleten kisebb körzetekben lehet szakadozás. Szitálás előfordulhat. Délutántól a Dunántúlon nagyobb területen, míg északkeleten csak néhol, és kis mennyiségben fordulhat elő eső. A keleties szél gyenge, mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő este 0, +6 fok valószínű. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!