Robbanás egy spanyol vegyi üzemben: mérgező füstfelhő miatt hirdettek kijárási tilalmat

Feltételezhetően mérgező füstfelhő miatt mintegy 80 ezer ember nem mehet ki a szabadba Sevilla környékén.

Mintegy 80 ezer ember nem mehet ki a szabadba a dél-spanyolországi Sevilla közelében található Alcalá de Guadaíra településen. Egy vegyi üzemben történt robbanást követően ugyanis mérgező gázok kerülhettek a levegőbe szerdán.

Sevilla
Mérgező füst miatt hirdettek kijárási tilalmat. Fotó (illusztráció): Getty Images

Szellőztetni sem javasolt most

A helyi hatóságok arra a kérték a környéken élőket, hogy elővigyázatosságból zárkózzanak be, ne nyissanak ablakot vagy ajtót, és lehetőleg ne hagyják el otthonaikat. A környéken közlekedési korlátozást is elrendeltek.

Eddig nem tudnak sérültről

Az ipari parkból, ahol a robbanás történt, evakuálták az embereket. Az első tájékoztatás szerint a balesetben senki sem sérült meg, mert a dolgozók időben el tudták hagyni a létesítményt. A baleset helyszínéről felszálló fekete füstoszlopot még 80 kilométerre lévő településekről is látni lehetett.

Szombaton Barcelonától mintegy 50 kilométerre is történt egy hasonló baleset. Akkor 160 ezer ember nem hagyhatta el órákig az otthonát egy mérgező klórgázfelhő miatt. Ott egy ipari üzemben ütött ki tűz, de szerencsére nem sérült meg senki.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!