Megrendült a művészvilág: így búcsúznak Tompos Kátyától

Egykori kollégái, barátai búcsúznak a közösségi oldalon a 41 éves korában meghalt Jászai Mari-díjas színművésztől.

Péntek hajnalban, 41 éves korában meghalt Tompos Kátya. A Jászai Mari és Junior Prima-díjas színésznő, énekesnő hosszasan küzdött egy daganatos betegséggel, egy külföldi gyógykezelés kapcsán is gyüjtést indítottak, ezzel a lehetőséggel azonban már nem tudott élni. A közösségi oldalakon volt kollégái, barátai és több színházi társulat is búcsúzott a művésznőtől - írja az Infostart.

A Centrál Színház, ahol Tompos Kátya utoljára színpadon játszott, saját halottjának tekinti a művészt. A színház hivatalos Facebook-oldalának borító- és profilképe is feketébe borult a hír hallatán.

Tompos Kátya 2018-ig a Nemzeti Színház a tagja volt, amely szintén megemlékezett a színésznőről: „Tompos Kátya kivételes tehetsége és szenvedélye mindannyiunk szívét megérintette" - írja a színház a közösségi oldalon.

"Isteni tehetséged, rendkívüli humorod és a belőled áradó kedvesség itt marad velünk. Szeretünk, Kátya!" - emlékezik meg a színésznőről a Madách Színház.

A ritka daganatos betegséggel küzdő Tompos Kátya külföldi gyógykezelésére hétvégén jótékonysági gálát tartottak Szegeden, és össze is gyűlt a szükséges összeg. A színművész halála előtt rendelkezett azokról a lehetőségekről is, ha az összegyűlt összeg meghaladja a kezelése költségeit vagy - mint sajnos jelen esetben - ha nem lesz lehetősége befejezni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!