Vatikán: Ferenc pápa nem szenvedett utolsó pillanataiban, gyorsan érte a halál

A vatikáni hírportál bemutatta Ferenc pápa utolsó óráit.

"Köszönöm, hogy visszahozott engem a térre" - mondta bizalmasának, személyes ápolójának, Massimiliano Strapettinek Ferenc pápa vasárnap, miután Strapetti arra biztatta, hogy a pápamobillal vegyen részt a húsvéti ünnepségen a Szent Péter téren. A Róma városának és a világnak címzett, Urbi et orbi áldást követően Ferenc pápa azt kérdezte Strapettitől, hogy "Mit gondolsz? Képes vagyok rá?", mire az ápoló biztosította az egyházfőt arról, hogy képes pápamobilon körbejárni a teret - közölte a Vatican News.

Ferenc pápa
Ferenc pápa április 20-án, húsvét vasárnap a Szent Péter téren. Fotó: Getty Images

Ezt követően Ferenc pápa a hívők meglepetésére körbehajtott a téren, személyesen találkozott az ott lévőkkel és csecsemőket is megáldott. Utána a pápa visszavonult lakhelyére, a Szent Márta-házba, ahol később megvacsorázott.

A pápánál hétfő hajnali 5:30 körül jelentkeztek a rosszullét első tünetei, majd valamivel több mint egy órával később kezével búcsút intett Strapettinek, kómába esett, és 7:35-kor meghalt. "Nem szenvedett, nagyon gyorsan történt minden" - mondták el jelenlévők a hírportálnak.

Szerdán a koporsóját a Szent Márta-házból a Szent Péter-bazilikába, ahol az emberek péntek estig róhatják le kegyeletüket ravatalánál. A 88 évesen elhunyt pápa gyászszertartását szombat délelőtt tartják a Szent Péter téren, majd a Vatikánon kívül, a római Santa Maria Maggiore székesegyházban helyezik végső nyugalomra.


A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +23 °C
Minimum: +12 °C

Szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, a legtöbb helyen hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, majd késő délutántól északnyugat felől hidegfront érkezik, így elkezd erősen megnövekedni a felhőzet, egyre többfelé beborul az ég. Napközben még csak elszórtan, délutántól a hidegfront hatására északnyugat felől már egyre több helyen alakulnak ki záporok, zivatarok, a front mögött eső is. A délnyugati szél többnyire mérsékelt marad, legfeljebb délnyugaton kísérhetik olykor élénk lökések. Estétől a Dunántúlon viszont az északnyugatira forduló szelet már többfelé kísérhetik élénk, olykor erős lökések. Zivatarok környezetében erős, viharos lökések előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között várható. Késő estére 12 és 19 fok közé hűl le a levegő. Nem elég az eső és a felhőszakadás, ma a kettős front is okozhat nehézségeket.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra