„Rettegek újra biciklire ülni. Mit tegyek?”

Egy súlyos baleset jelentősen megváltoztathatja egy ember életét. Vajon magunk mögött lehet hagyni a trauma keltette félelmet és a szorongást?

Súlyos biciklis balesetet szenvedett két és fél évvel ezelőtt, és azóta is komoly szorongással küzd az az olvasó, aki a The Guardiannak írt levelet, hogy tanácsot kérjen a félelme leküzdéséhez. Mutatjuk, mit javasolt neki a klinikai pszichológus.

bicikli és bukósisak hever a betonon
Egy súlyos baleset jelentősen megváltoztathatja egy ember életét. Fotó: Getty Images

„A biciklim közelébe sem tudok menni”

Ahogy az a levélíró beszámolójából kiderült, balesete során több csontja is szilánkosra tört, és helyreállító műtétre, illetve fémlemezek beültetésére is szüksége volt. Az őt ellátó sebész állítólag azt mondta, hogy egy 10-es skálán 10-re értékeli a törések súlyosságát. Nem csoda tehát, hogy a szokásosnál jóval több ideig hagyták fenn rajta a gipszet, majd több hónapnyi gyógytorna is kellett ahhoz, hogy újra úgy tudjon mozogni, mint a sérülései előtt. A nagyobb baj azonban az, hogy – ahogy az érintett fogalmazott – a testi hegek mellett lelki sérülései is lettek, ezek viszont nehezebben gyógyulnak.

Egyszerűen nem tudok visszaülni a biciklimre. Szeretnék újra tekerni, különösen azért, mert csökkenteni akarom a károsanyag-kibocsátásomat, ugyanis egy olyan városban élek, ahol nem túl jó a tömegközlekedés. Azonban a biciklim közelébe sem tudok menni anélkül, hogy ne kezdjen el kalapálni a szívem. Mit tegyek?” – kérdezte végül.

„Fokozatosan kell szembenézned a félelmeddel”

A levélírónak a The Guardian egyik szerkesztője, Annalisa Barbieri válaszolt, aki dr. Justine Bush klinikai pszichológussal is konzultált, hogy a lehető legjobb tanácsot adhassa olvasójának. A szakember gyakran foglalkozik a levélben ismertetetthez hasonló helyzetekkel, és úgy véli, a tanácsot kérő illető valószínűleg súlyos poszttraumás stresszel, vagyis PTSD-vel küzd – bár azért megjegyezi, hogy egy levél alapján azért nem lehet korrekt diagnózist felállítani.

PTSD esetén a traumatikus eseménnyel kapcsolatos emlékeink nem ugyanúgy rögződnek, mint a hagyományos emlékek. Amikor egy traumatikus emlékre gondolunk, újra átéljük az eredeti borzalmakat és félelmeket, és gyakran jelentkezik fokozott izzadás, erőteljes szívdobogás és pánik is.

A PTSD egyik kulcsfontosságú jellemzője az elkerülés. Ez azt jelenti, hogy ösztönösen kerülsz mindent, ami a történtekre emlékeztet, és gondolkodni vagy beszélni sem szeretsz róla. A tény azonban az, hogy túlélted a balesetet, tehát bizonyítottad, mennyire ellenálló vagy” – mutatott rá dr. Bush.

Barbieri és Bush egyetértett abban, hogy a levélírónak sokat segíthetne egy PTSD-re specializálódott szakember. Amíg azonban megtalálja a megfelelő segítőt, egyedül is tehet néhány apró lépést.

„A fokozatos expozíció lényege, hogy apránként szembenézünk azzal, ami pánikot kelt bennünk. Haladj nagyon lassan, de minden nap csinálj valamit. Kezdheted azzal, hogy hosszabb ideig nézegeted a bringádat, kihozod a garázsból, de egyelőre ne ülj fel rá. Utána jöhet a fel- és leszállás, de még mindig ne indulj el. Majd és nagyon biztonságos helyen tekerhetsz egy rövid ideig. Fokozatosan építgesd egymásra a téglákat, de ne ess túlzásba és ne siesd el! Ha újra és újra megteszünk valamit, az önbizalmat épít, ám amikor az önbizalom elszáll, teljesen elölről kell kezdenünk mindent” – tanácsolták.

Sokkoló fotó: ezért hordj biciklizés és rollerezés közben is bukósisakot!
Ha egy kisgyereket próbálnánk megtanítani biciklizni, valószínűleg magától értetődőnek éreznénk, hogy védőfelszerelést adjunk rá a komoly sérülések megelőzése érdekében. Közben viszont mi, felnőttek már közel sem tartjuk olyan fontosnak a bukósisak használatát. Ez a történet azonban remélhetőleg sokakat ösztönöz majd arra, hogy mégis vásároljanak maguknak egy bukósisakot.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!