Leköpték, megdobálták, leöntötték a jegyvizsgálókat

A második negyedévben ötvenötre nőtt a MÁV-START jegyvizsgálóit ért támadások száma – közölte a vasúttársaság.

Bár az elmúlt években jelentősen csökkent a közfeladatot ellátó személyek elleni erőszakos cselekedetek száma, tavaly negyvenszázalékos emelkedést tapasztaltak ezen a téren. 2023-ban hetvennyolc alkalommal szenvedtek el erőszakos támadást a jegyvizsgálók, idén július közepéig pedig már ötvenöt ilyen eset történt. Ebből harminc alkalommal tettlegességet, huszonháromszor becsületsértést, két esetben pedig nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedtek el a jegyvizsgálót.

Az agresszív utasok gyakran nem állnak meg a verbális erőszaknál. Fotó (illusztráció): Getty Images
Az agresszív utasok gyakran nem állnak meg a verbális erőszaknál. Fotó (illusztráció): Getty Images

Nem mindig állnak meg a verbális erőszaknál

A tájékoztatás szerint a szóbeli fenyegetéseken túl az is előfordult már, hogy leköpték vagy megdobálták a munkáját végző jegyvizsgálót. De volt példa arra is, hogy sörrel leöntötték a kalauzt. Az agresszív utasok azonban gyakran nem állnak meg itt, hanem lökdösni, ütni, rúgni kezdik az ellenőrt – egyesek akár kést is rántanak.

Ebben az évben a legtöbb eset eddig májusban volt, ebben a hónapban ugyanis tizenegyszer bántalmaztak ellenőröket a vonatokon. A kimutatás szerint a Budapest-Vác-Szob vonalon fordult elő legtöbbször, hogy jegyvizsgálóra támadtak, ezen a szakaszon kilenc incidens történt. Az idei eddigi összes eset több mint fele pedig Pest megyében történt.

Bűncselekménynek számít

A jegyvizsgálók, az autóbuszvezetők, a mozdonyvezetők, a HÉV-járművezetők és a rendészek is közfeladatot ellátó személyek, tettleges bántalmazásuk bűncselekménynek számít. A MÁV-VOLÁN-csoport a munkatársai ellen elkövetett erőszak esetén minden esetben rendőrségi feljelentést tesz.

A tapasztalatok azt mutatják, legtöbbször az utazási jogosultságok ellenőrzésekor alakulnak ki konfliktusok, amikor az utazni szándékozó személynek nincs menetjegye vagy nem a megfelelő menetjeggyel rendelkezik, és azt a helyszínen sem kívánja megvásárolni.

A MÁV-START az elmúlt években 169 testkamerát szerzett be, azok felvételeit az eljárásokban is felhasználják. Hozzátették, a KISS és FLIRT motorvonatokban már beépített kamerarendszer van, a többi szerelvényre pedig folyamatosan szerelik fel a szerkezeteket. A Volánbusz járművek többségén is van fedélzeti kamera, illetve az állomásokon is működnek ilyen eszközök.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!