Nappalos szolgálata után hazatért családjához Hanczik Tibor, mezőkovácsházi mentőtechnikus, aki "azt hitte, hogy aznapra letehette a lantot, az események azonban drámai fordulatot vettek" – osztotta meg Facebook oldalán az Országos Mentőszolgálat.
Lefekvéshez készülődve erős füstszagra lett figyelmes, és az utcára sietve látta, hogy néhány házzal arrébb, egy melléképületben hatalmas lángok csaptak fel. A szomszédok pontosan követték az utasításait, és a spontán alakult mentőcsapat segítségével biztosította a környéket. A közvetlen szomszédban élő idős hölgyet biztonságba helyezte, majd a terjedő tűz elől két teli gázpalackot is sikerült kimentenie, megakadályozva egy esetleges robbanást.
Ekkor hallotta meg az égő épületből kiszűrődő hangokat, ahova bár bemenni nem tudott, de próbálta a bent lévő sérültet kifelé irányítani. Eközben a Katasztrófavédelem munkatársai is megérkeztek, akiknek az életmentő már konkrét információkat tudott adni a bent lévő sérült helyzetéről, így őt a tűzoltók rövidesen ki is tudták menteni. Az épület másik lakója viszont olyan súlyos sérüléseket szenvedett a tűzben, hogy az ő életét nem sikerült megmenteni.
Nyitókép: Facebook/OMSZ