Kórházban Keleti Ágnes, így van most a legidősebb olimpikon

A világ legidősebb, majd 104 éves olimpiai bajnoka szívelégtelenséggel és tüdőgyulladásból adódó légzési nehézségekkel küzd.

Fővárosi otthonából a budapesti Honvédkórházba szállították a világ legidősebb olimpikonját – értesült a Nemzeti Sport. 

Keleti Ágnes, olimpikon, legidősebb olimpikon
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Édesanyám tüdőgyulladást kapott, és tegnap már nagyon rossz volt az állapota, az orvosok is lemondtak róla, mert a váladék eltömítette a légcsövét, és fuldoklott. Szerencsére ma sikerült kiszívni a váladékot, könnyebb lett édesanyám légzése, az előbb már mosolygott is. Imádkozunk érte, reméljük, felépül, óriási életerő lakozik benne. Azt is túlélte, amikor pár éve combnyaktörése volt. Néhány nap múlva, január 9-én lesz a száznegyedik születésnapja, szeretnénk családi körben ünnepelni. 

– mondta el az Indexnek Bíró-Keleti Rafael, Keleti Ágnes kisebbik fia az édesanyja betegágya mellől.

Keleti Ágnes 1921. január 9-én Budapesten született, az 1952-es és 1956-os olimpiákon a magyar válogatott tagjaként ötszörös olimpiai bajnok, háromszoros olimpiai ezüst- és kétszeres bronzérmes lett. 1957-ben Izraelbe költözött és felvette az állampolgárságot. A rendszerváltást követően hazaköltözött, 1990 óta újra Magyarországon él. A Nemzet Sportolója 2023. szeptember 8-án került Tarics Sándor, a 2016-ban 102 évesen és 241 naposan elhunyt vízilabdázó elé a legtovább élt olimpiai bajnokok listáján.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +2 °C

Az összefüggő, vastag felhőzet tovább terjeszkedve délutánra az északkeleti határvidéket is eléri - ekkortól viszont a Dunántúlon nyugat felől egyre szakadozottabbá válhat a felhőtakaró. Reggel, délelőtt is előfordulhat már helyenként (saras) eső, zápor, a nap második felében viszont már főként a Dunától keletre kiterjedtebb esőzésre kell számítani. A csapadék előfordulási esélye a nyugati, délnyugati vidékeken a legkisebb. A déli, délkeleti szél a Dunántúlon nagy területen megerősödik, néhol viharos lökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 19 fok között várható, de az Északi-középhegység tágabb környezetében, valamint az Észak-Alföldön helyenként ennél több fokkal hidegebb is lehet. A reggeli fagyok után napközben száraz, kellemesen enyhe idő várható, közel 20 fokkal.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra