Felgyorsult a növények kihalása: veszélyben a gyógyszergyártás

A Föld ismert virágos növényeinek 45 százalékát kihalás fenyegeti, ez pedig a jövő gyógyszereit veszélyezteti – figyelmeztettek a tudósok egy új átfogó tanulmányban.

A fenyegetett növények között vannak orchideák, számos ananászfajta és sok fontos gabonaféle is. A 2020 óta felfedezett csaknem 19 ezer új növény és gombafaj 77 százaléka lehet veszélyben. A kew-i Királyi Botanikus Kertek kutatócsoportja által készített tanulmányhoz 30 ország 200 tudósának kutatási eredményeit használták fel.

gyógyszergyártás, gyógyszer, vitamin, csepp
Veszélyben a gyógyszergyártás. Képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

10-ből 9 gyógyszer valamilyen növényből készül

A növények az emberi élet minden aspektusában meghatározóak. A klímaváltozás és a biológiai sokféleség csökkenése miatt azonban egyre nagyobb veszélynek vannak kitéve – mondta el Matilda Brown. Mint azt a Királyi Botanikus Kertek természetvédelmi szakértője hangsúlyozta: tízből kilenc gyógyszerünk a növényekből származik, ez pedig azt jelenti, hogy akár a jövőbeli gyógyszereink felét elveszíthetjük. Hozzáfűzte: nem tudjuk, hogy milyen lehetőségek tűnnek el a kihaló növényekkel, ezek között lehet akár egy daganatos betegség elleni szer, vagy akár az éhezés megoldása, de mindenképpen tragikus lenne elveszíteni ezeket a fajokat, mielőtt tanulmányozhattuk volna őket.

A kew-i kutatók a növények jelenleg elérhető legátfogóbb adatbázisát (World Checklist of Vascular Plants) hasonlították össze a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) kihalás szélére került fajokról vezetett vörös listájával. A lista mostantól folyamatosan fejlődik, várhatóan évente mintegy 2500 növényt azonosítanak majd. Az elemzés szerint mintegy 2,5 millió gombafaj élhet a Földön, s ezek 90 százalékát még nem azonosították. A tudósok hangsúlyozták, hogy a gombákban rejlő lehetőségeket – köztük azt, hogy képesek elfogyasztani a műanyagokat –, még csak most kezdjük megérteni.

A tíz innovatív gyógyszerfejlesztési irány egyike a 3D nyomtatás, amely a személyre szabott gyógyszerkezelésben jelenthet áttörést a jövőben. Részletek

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +8 °C
Minimum: -2 °C

Északnyugat felől a Dunántúlon, valamint északkelet felől lassabb ütemben az ország keleti harmadán is egyre nagyobb területen szakadozik, csökken az összefüggő felhőzet - legkésőbb a Dél-Alföldön, de a tartós csapadék a déli, kora délutáni órákra ott is megszűnik. Ugyanakkor eközben erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, amelyből főleg a középső tájakon - illetve másodsorban a nyugati határ közelében - záporok, hózáporok alakulhatnak ki, utóbbiak mentén átmenetileg kifehéredhet a táj. Estétől azonban az addig felhős tájakon is egyre többfelé kiderül az ég. Az északi, északkeleti szél szinte országszerte megerősödik, kiemelten az északkeleti tájakon - illetve néhol az Észak-Dunántúlon - viharos lökések is kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 10 fok között alakul. Napközben kettős fronthatás dominál majd, ami sokak számára okozhat kellemetlenségeket.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra