Gene Hackman halála: napokkal korábban halhattak meg feleségével

Továbbra sincs jele idegenkezűségnek Gene Hackman halálának ügyében.

Mi is megírtuk, hogy holtan találták Gene Hackmant és feleségét, Betsy Arakawát, valamint kutyájukat új-mexikói otthonukban.

Adan Mendoza Santa Fe megyei seriff a Santa Fe New Mexican című helyi lapnak azt mondta, hogy semmi nem utal idegenkezűségre. A hatóságok csütörtöki közleménye megerősítette, hogy a nyomozás nem talált bűncselekményre, lövésre vagy más sérülésre utaló jeleket. Ugyanakkor a helyi gázszolgáltató céget is bevonták a vizsgálatba, ami arra utal, hogy a nyomozás során felmerült a szén-monoxid-mérgezés lehetősége is. A seriff hivatalát egy szomszéd hívta a helyszínre, aki aggódott a házaspárért.

Gene Hackman
Gene Hackman egy dedikáláson 2000-ben. Fotó: Getty Images

Szerdán kora délután szálltak ki, hogy ellenőrizzék, jól vannak-e, de Hackmant, feleségét és kutyájukat is holtan találták. A házkutatásról készült dokumentum megállapította, hogy a házaspár és a kutyájuk már legalább egy napja halott volt, és a ház különböző helyiségeiben találták meg őket. A hatóságok nem közölték, hogyan haltak meg, és hangsúlyozták, hogy a nyomozás még folyamatban van. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult idő valószínű, esetleg keleten, északkeleten szakadozhat a felhőzet. A Dunántúlon többfelé várható csapadék: zömmel eső, de a hegyekben havas esőbe, havazásba válthat a csapadék. Északkeleten is előfordulhat kevés havas eső, a magasabb részeken gyenge havazás. Az északkeleti szél megélénkül, az északkeleti tájainkon meg is erősödik.Késő estére 0 és +5 fok közé hűl le a levegő.Hajnalban -1, +4 fok valószínű. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!