Egészségügyi béremelés: nem mindenkinek jut belőle

„Előfordulhat olyan, hogy valaki nem kap vagy alacsonyabb mértékű béremelést kap” – hívta fel a figyelmet Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke. Sok a bizonytalanság az egészségügyi szakdolgozók béremelésével kapcsolatban.

Átlagosan 20 százalékkal emelkedik márciustól az egészségügyi szakdolgozó bére. Azonban nem mindenki számíthat látványos jövedelemnövekedésre, hiszen a szakszervezetek szerint lesznek olyanok, akik egyáltalán nem kapnak emelést – hangzott el az RTL riportjában.

egészségügyi szakdolgozó
Sok a bizonytalanság az egészségügyi szakdolgozók béremelésével kapcsolatban. Fotó: Getty Images

Sok a bizonytalanság

„Előfordulhat olyan, hogy valaki nem kap vagy alacsonyabb mértékű béremelést kap” – nyilatkozta a Híradónak Soós Adrianna. A Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke szerint a helyzetet tovább bonyolítja, hogy a korábban jogszabályban rögzített pótlékokat is beépítik az alapbérbe. Így tehát az egészségügyi szakdolgozó alapbére úgy növekszik, hogy „egy fillérrel sem lesz több a keresete, hiszen ezt eddig más címmel is megkapta”.

Lehet itt még nagyobb baj is

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara belső vándorlásra számít, amiért egyes területek – mint például a sebészet vagy a képi és labordiagnosztika – munkavállalói a tervek szerint nem kerülnek be a kiemelt fizetési kategóriába. „Ha ez így valósul meg, akkor kóros, káros folyamatok indulhatnak el” – vélekedett Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke.

A kamara szerint arra lenne szükség, hogy a munkáltatók egy egységes útmutató alapján döntsenek a fizetésemelésre. Véleményük szerint figyelembe kellene venni továbbá a dolgozók életkorát is.

Az RTL megkeresésére a Belügyminisztérium elmondta, a bére senkinek sem fog csökkenni, és nem zárják ki, hogy a kiemelt területeket tartalmazó listát a későbbiekben felülvizsgálják.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!