Bizonyítékokat vár a homeopátiától az MTA is

Az MTA Orvosi Tudományok Osztályának tagjai nyílt szavazáson egyöntetűen támogatták azt kezdeményezést, hogy a homeopátiás készítményeket ugyanolyan hatékonysági vizsgálatoknak kelljen alávetni, mint a hagyományos gyógyszereket.

Idén a világ különböző országaiban születtek állásfoglalások a homeopátiás szerek vizsgálatával kapcsolatban. Az ausztrál Nemzeti Egészségügyi és Orvostudományi Kutatási Tanács például 176 tanulmány elemzésével jutott arra a következtetésre , miszerint nincs hiteles adat, amely bizonyítaná e szerek hatékonyságát, azaz a homeopátia pusztán placebó. Ennek alapján az ausztrál orvostudományi kutatások csúcsszerve márciusi állásfoglalásában arra hívja fel a figyelmet, hogy a homeopátiás eljárások nem alkalmazhatók krónikus és súlyos betegségek kezelésére, vagy olyan esetekben, amelyek súlyos állapotromlással fenyegetnek, továbbá határozatban kérték fel a háziorvosokat, hogy ne írjanak fel betegeinknek homeopátiás készítményeket.

A Svéd Királyi Tudományos Akadémia májusban elfogadott állásfoglalásában határozottan ellenzi, hogy a svéd nemzeti gyógyszerügyi hatóság javaslata alapján homeopátiás készítmények megkapják az országban az egészségügyi termék minősítést. A testület állásfoglalása szerint a homeopátiás szereket ugyanolyan szabványok szerint kellene minősíteni és engedélyeztetni, mint a gyógyszerjelölteket. Ellenkező esetben hosszú távon beláthatatlan következményei lehetnek annak, ha egészségügyi termékként kerülnek nyilvántartásba olyan készítmények, amelyeknek tudományosan nem bizonyított a hatékonysága.

A gyógyszerekkel azonos elbírálást akarnak a tudósok

A Svéd Királyi Tudományos Akadémia kezdeményezésével foglalkozott az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testületének élettudományi bizottsága is. A testület szeretné felmérni, hogy az EU más országaiban is viták tárgyát képezi-e a homeopátiás szerek minősítési eljárása.

A témával öt évvel ezelőtt már foglalkozott az MTA Orvosi Tudományok Osztálya is. A Komplementer Medicina Bizottság 2010-es határozata szerint míg a konvencionális orvoslás számára megfogalmazott törvényes és társadalmi követelmény, hogy bizonyítsa működése hatékonyságát és biztonságosságát, addig a nem konvencionális medicina mindezen kötelezettségek alól mentesül. A jelenlegi törvényi háttér mellett a komplementer medicina egyet jelenthet a bizonyítékok nélküli orvoslással. Az orvostudomány mai ismeretei mellett bizonyítékok nélküli orvoslást végezni súlyos kockázatot jelenthet a betegek számára.

„A hazai kutatói társadalom érdeklődését is felkeltette az ausztrál és a svéd állásfoglalás, és az MTA Orvosi Tudományok Osztálya csatlakozott a mostani svéd kezdeményezéséhez, egyhangúlag fogadta el az erről szóló előterjesztést” – mondta Mandl József, az MTA rendes tagja, az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) elnöke az mta.hu-nak .

A biokémikus elmondta: a tudománynak meghatározott, igen szigorú módszerei és rendszerei vannak, ezekbe a homeopátia nem illeszthető be. A homeopátiás szerek nem felelnek meg a bizonyítékokon alapuló orvoslás kritériumainak.

„Lehetnek különböző hipotézisek, elméletek, de mindent bizonyítani kell. Erről szól a tudomány, erre szeretnénk felhívni a figyelmet” – fogalmazott Mandl József.

A homeopátiás készítmények forgalmazási feltételeit egy Európai Uniós jogszabály alapján engedélyezi a magyarországi gyógyszerügyi hatóság is – reagál az MTA állásfoglalására az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet. Egy 2005-ös Egészségügyi Minisztériumi rendelet értelmében egyszerűsített engedélyezésre jogosultak a homeopátiás készítmények, amennyiben bizonyos feltételeket teljesítenek, így nincs feltüntetve javallat, a kiindulási anyag hígítási foka biztosítja az ártalmatlanságot, kizárja mérgezés lehetőségét), akkor egyszerűsített engedélyezésre jogosultak, azaz sem állatkísérleteket, sem embereken klinikai vizsgálatokat nem kell az engedélyhez elvégezni. Természetesen ezen szerek esetében is ellenőrzött a gyártás, a termék tisztasága, minősége, előállításukhoz gyógyszergyártási engedély kell, csak a hatásosságot nem kell bizonyítani.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, legfeljebb keleten kisebb körzetekben lehet szakadozás. A Dunántúlon egyre nagyobb területen, míg északkeleten csak néhol, és kis mennyiségben fordulhat elő eső. A keleties szél gyenge, mérsékelt marad. Késő este 0, +6 fok valószínű. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!