60 felett ezért veszélyesebb az influenza

Sokat hallani mostanában, hogy az idősebb korosztály a veszélyeztetettebb csoportok közé tartozik. De vajon mit jelent ez pontosan?

Az influenza nagyobb veszélyt jelent az idősebbekre, mert körükben nagyobb az esély a súlyos tünetekkel járó fertőzés kialakulására – figyelmeztetett Facebook-posztjában a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).

idős nő fújja az orrát
Az idősebb korosztály is a veszélyeztetettebb csoportok közé tartozik. Fotó: Getty Images

Miért veszélyesebb az influenza egy bizonyos kor után?

A szakértők bejegyzése szerint az idősekre nézve azért veszélyesebb az influenza, mert az életkor előrehaladtával gyengül az immunrendszer – az általános egészségi állapottól függetlenül –, így a szervezet kevésbé képes jól és időben reagálni a fertőzésre. Emiatt pedig a vírusok – mint például az influenza- vagy a koronavírus – súlyosabb tüneteket okozhatnak.

Hány éves kortól ajánlott az influenza elleni védőoltás?

Egy másik posztjában az NNGYK arra is rámutatott, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) véleménye és a nemzetközi ajánlások szerint 65 éves kor felett, míg Magyarországon már 60 éves kortól javasolják az idősebbeknek az influenza elleni védőoltás évenkénti beadatását.

A 60 év felettieknek egyébként – akárcsak a többi kockázati csoport tagjainak – idén is ingyenes az influenza elleni vakcia. Érdemes mielőbb, még az influenzaszezon csúcsidőszakának kezdete előtt beadatni, a védettség kialakulásához ugyanis szükség van néhány hétre.

„Az influenza is csak egy egyszerű nátha, nem?”számoljunk le a tévhitekkel!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +8 °C
Minimum: -5 °C

Derült, napos, száraz idő várható, legfeljebb a Dunántúlon képződhet kevés gomolyfelhő, amelyek késő délutánra feloszlanak. Az északkeleti szél az ország keleti, délkeleti felén élénk lesz, amelyet néhol erős lökések kísérhetnek, de késő délutánra, estére ott is mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6, 9 fok között alakul. Késő estére általában -4 és +1 fok közé hűl le a levegő. Megszűnik a fronthatás és napokig nem kell kellemetlen tünetekkel bajlódni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra