Nagy terhet jelent az otthonápolás

A kórházkiürítések által érintett fővárosiak több mint fele arról számolt be, hogy jelentős terhet jelent számára az, hogy neki vagy közeli családtagjának kell gondoskodnia egy hazaküldött hozzátartozóról - derült ki a Népszava által elrendelt kutatásból.

Ahogy arról a Házipatika.com is beszámolt , Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere április elején nyolc napot adott a kórházak vezetőinek, hogy felszabadítsák ágyaik 60 százalékát. Ez nemcsak az egészségügyi intézményeket sodorta nehéz helyzetbe, hanem a betegek családját is, hiszen sok súlyos állapotban lévő vagy műtét után lábadozó pácienst is otthoni ápolásra köteleztek.

Ennyi egészségügyi dolgozó fertőződött meg Világszerte legalább 90 ezer egészségügyi dolgozó kaphatta el eddig a koronavírust, de nem kizárt, hogy valójában ez a szám ennek kétszerese is lehet - figyelmeztetett szerdán a Nővérek Nemzetközi Tanácsa (ICN). Részleteket ide kattintva olvashat.

A budapestiek három százaléka állította, hogy érintette valamilyen szinten a kórházi ágyak kötelező felszabadítása - olvasható ki a Publicus Intézet felméréséből, amelyet a Népszava megbízásából végeztek. Közülük 54 százalék válaszolta azt, hogy nagy teher számára az otthonápolás, akár anyagilag, akár más módon. A válaszadók 27 százaléka szerint "valamennyire terhet jelent, de nem nagyot" a kialakult helyzet, és 19 százalék úgy vélekedett, a beteg családtag otthoni gondozása semmilyen problémát nem okoz.

A válaszadók mindössze 19 százaléka mondta azt, hogy nem probléma számára a beteg családtag otthoni gondozása. Fotónk illusztráció, forrása: Getty Images
A válaszadók mindössze 19 százaléka mondta, hogy nem probléma számára a beteg otthoni gondozása. Fotónk illusztráció, forrása: Getty Images

Vizsgálták azt is, hogy politikai nézetük szerint hogyan oszlik meg a válaszadók véleménye. A kormánypártra szavazók nagy többsége (84 százalék) azt nyilatkozta, hogy szinte zökkenőmentesen megoldotta a feladatot. A szocialista szavazók 100 százaléka viszont úgy érzi, túl nagy teher szakadt rájuk ezzel. A Demokratikus Koalíció táborának nagy része (84 százaléka) is nagy megpróbáltatásnak véli az otthonápolást.

A megkérdezettek 3 százalékát tesztelték már koronavírusra, de 42 százalékuk magán úton, saját költségére végeztette el a tesztet. A felmérésben részt vevő budapestiek 11 százaléka egyébként azt mondta, hogy nem ment orvoshoz a SARS-CoV-2-vírus hazai megjelenése óta még akkor sem, ha egészségügyi ellátásra lett volna szüksége. 57 százalékuk pedig azt állította, ő vagy közeli hozzátartozója a járvány magyarországi terjedése óta nem kapta meg a szükséges egészségügyi ellátást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
testmozgás 50 felett
Edzés 50 felett: ez a gyakorlat szinte kötelező – Ingyen van, mégis sok izmot megmozgat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

Elsősorban a Dunától keletre akár hosszabb időre is elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőzet, ezzel szemben a nyugati, délnyugati harmadban többfelé tartósan borult időre van kilátás, és kisebb eső, zápor is főként arrafelé fordulhat elő nagyobb eséllyel. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél. Estétől gyengül és délire fordul a légmozgás.A csúcshőmérséklet a nyugati harmadban és Borsodban többnyire 3 és 8, másutt 9 és 16 fok között valószínű - a délkeleti határ közelében lehet a legenyhébb az idő. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!