Aki menni akart, már külföldön dolgozik

Csökkenő tendencia látszik az orvoselvándorlásban, de emögött - legalábbis részben - az áll, hogy elfogytak azok az orvosok, akik külföldön terveztek munkát vállalni.

Mindezt Dénes Tamás, a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnöke nyilatkozta a Klubrádiónak . A műsorban elhangzott, hogy 979 orvos és fogorvos kért tavaly külföldi munkavállaláshoz szükséges papírokat. Az általános orvosok közül 2018-ban 452-en, 2017-ben 521-en kért ilyen igazolást, ami csökkenő tendenciát jelez, hiszen 2010-ben még 845-en voltak hasonló helyzetben.

"Orvosként négy munkám volt, mégsem éltünk jól" - korábbi cikkünkért kattintson !

Arra a felvetésre, hogy vajon ez tényleges csökkenés, vagy egyszerűen csak elfogytak azok az orvosok, akik külföldre akarnak vándorolni, Dénes Tamás azt mondta, hogy utóbbi lehetőségben is van igazság. Hiszen, ha megnézzük ezt a 452 embert életkor szerint, azt látjuk, hogy kétharmaduk 40 év alatti, tehát a fiatal korosztályba tartozik. "Az a középhad, amelyről beszéltünk, már rég elment" - tette hozzá a szakember.

elfogytak azok az orvosok,
Elfogytak az orvosok. Fotó: 123rf

Kifejtette, ez a legfontosabb része a magyar orvostársadalomnak, amelyet itthon kellene tartani. Jelenleg egyébként körülbelül ezer orvos végez évente, ötven százalékukat azonban minden évben elveszítjük.

"A fiatal orvosok azok, akik elmennek, ez nagyon fontos üzenet kell, hogy legyen a döntéshozónak: nem sikerült olyan intézkedéseket hozni az elmúlt években, hogy őket száz százalékban itthon tudják tartani. A csökkenő tendencia mérhető, a számok nem hazudnak, de aki el akart menni, annak nagy többsége már elment az elmúlt 10-15 évben. A munkakörülmények, a bérek és a hálapénz miatt mennek el, ezt kutatás is igazolja" - tette hozzá Dénes Tamás.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra