A háború közepette is nyitva tart a macskakávézó

Az ukrajnai Lviv városában lévő macskakávézó kis csapata - köztük a tulajdonos, Serhii Oliinyk - úgy döntött, a háború ellenére sem zárnak be: továbbra is várják a vendégeket és gondoskodnak a náluk lakó 20 cicáról.

Macskát tartani ezért egészséges .

Bár a fővárostól, Kijevtől 500 kilométerre nyugatra lévő Lvivben egyelőre még nincsenek harcok, a város már készül az orosz invázióra: nagy erőkkel építik a barikádokat, tankcsapdákat, időről időre megszólalnak a légvédelmi szirénák, az utcákon pedig felfegyverzett katonák járőröznek. Ebben a bizonytalan és veszélyes helyzetben sok helyi lakos dönt úgy, hogy elutazik Lvivből, és a boltok, vendéglátó egységek is egymás után zárnak be.

"Olyanok, mint egy család"

Van azonban a városban egy macskakávézó, amely jelenleg is nyitva tart: Facebook-oldaluk tanúsága szerint mindennap reggel 9-től este 9-ig várják a látogatókat. "A macskáink 4 hónapos koruk óta élnek a kávézóban. Olyanok, mint egy család. A csapatommal rájöttünk, hogy soha nem fogjuk elhagyni az országunkat, ez az egyetlen hely, ahol el tudjuk képzelni magunkat a jövőben" - nyilatkozta a Cat Cafe tulajdonosa, Serhii Oliinyk a thedodo.com -nak.

Egy finom kávé és játék a cicákkal

Bár most sokkal kevesebben térnek be hozzájuk, mint korábban, még mindig vannak vendégeik, és nem csak helyi lakosok - sokan más városokból érkeznek, hogy igyanak, egyenek náluk valami finomat, és játszanak a cicákkal. A kávézó egyébként három nagy helyiségből áll, ebből kettő az alagsorban található, amelyek légiriadó esetén menedéket nyújthatnak az ott lakó 20 macskának, a vendégeknek és a személyzetnek is.

Nagyobb szükség van rájuk, mint valaha

A macskakávézó már hat éve működik. Oliinyk azt mondja, csapatával nem kollégákként, hanem közeli barátokként tekintenek egymásra, macskáik sorsát pedig mindannyian a szívükön viselik. Ameddig tudnak, nyitva tartanak, mert úgy gondolják, valami olyat biztosíthatnak az embereknek, amire most nagyobb szükségük van, mint valaha: egy helyet, ahol, ha csak egy rövid időre is, de elfelejtkezhetnek a háború borzalmairól, kicsit kikapcsolódhatnak és élvezhetik a cicák gyógyító társaságát.

Az Ukrajnában zajló háború már eddig is emberek tízezreit ösztönözte arra, hogy segítsen a menekülteknek, ahogyan tud. Mutatjuk, milyen lehetőségeink vannak, ha mi is támogatnánk a bajbajutottakat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!