A parvovírusos bélgyulladás tünetei
- súlyos, vérzéses hasmenés
- elesettség
- anorexia
- láz
- hányás
- nagymértékű súlyvesztés
Az állatoknál az emésztési nehézségek következtében elégtelen a tápanyagok felszívódása, ezért dehidrált, fehérjehiányos állapot alakul ki. A szemhéj és a száj nyálkahártyái vörösek, a szívverés jól érezhetően felgyorsul. Az állatorvosi vizsgálat során a kutya fájdalmat jelez a hasi régióban.
A parvovírusos bélgyulladás terjedése
A legtöbb esetben a fertőzést a CPV vírus 2b variánsa okozza. A fertőzött állattal való közvetlen kontaktus által, illetve a bélsár szájon át való felvételével terjed a betegség. A beteg állat székletében nagy mennyiségben megtalálható a vírus, így gyakran belélegzéssel is elkaphatják az állatok egymástól.
A vírus bizonyítottan több mint egy éven át életben tud maradni a talajban, a legtöbb tisztítószerrel és az időjárás viszontagságaival szemben ellenálló. A vírussal szennyezett területek megtisztítása esetén először mindig szedjük össze és tegyük el biztonságos helyre a szerves anyagokat (hányás, bélsár), és utána jó alaposan, hipóval mossunk át mindent.
A parvovírusos bélgyulladás előfordulása
Fő előfordulási helyei a tenyésztelepek és menhelyek, ahol a kiskutyák megfelelő immunizálása nem történt meg. Eddig tisztázatlan okok miatt egyes kutyafajták érzékenyebbek a megbetegedésre, így például a rotweiler , a dobermann , a labrador retriever és a német juhász . Minden megbetegedés vagy gyógyszeres kezelés, amely gyengíti az állat immunrendszerét, növeli a parvovírusos bélgyulladás előfordulásának valószínűségét.
A parvovírusos bélgyulladás diagnózisa
Az állatok legyengülten, véres hasmenéssel, hányással érkeznek az állatorvoshoz, aki a pontos kórelőzmények birtokában tudja megkezdeni a vizsgálatot. Fizikai vizsgálat, biokémiai tesztek, vizeletvizsgálat, hasi röntgen és ultrahang (UH) segítségével diagnosztizálja a betegséget.
A már említett klinikai tünetek, az alacsony fehérvérsejt-szám, főleg ha véres széklet is megfigyelhető minden kétséget kizáróan jelzi a parvovírus jelenlétét. A hasi röntgen a bélrendszer elzáródását, az UH pedig ágyéktájékon, esetenként a test egészében megnagyobbodott nyirokcsomókat és folyadékkal töltött bélszakaszokat mutatja ki. A tulajdonosnak ajánlatos egy kis széklet-vagy hányásmintát vinni, amelyből gyorstesztekkel kimutatható a kórokozó jelenléte.
A parvovírusos bélgyulladás kezelése
Mivel vírusos megbetegedésről van szó, az orvos minden esetben tüneti kezelést végez. Meg kell előzni a másodlagos bakteriális fertőzések kialakulását - intenzív terápia és a keringési rendszer támogatása áll az első helyen. Fontos az állat folyadékháztartásának mielőbbi helyreállítása a súlyos hasmenést követő dehidráció ellensúlyozására az elektrolit- és a fehérjeszint állandó megfigyelése mellett. A beteg állat hányáscsillapítókat, antibiotikumot és féreghajtót kap.
A túlélési arány 70 százalékos, az elhullás okai közt a súlyos fokú kiszáradás, a felülfertőződés és a bélrendszert érintő súlyos belső vérzés szerepelnek. A prognózis az egy hónap körüli kölyökkutyákban a legrosszabb, ahol még nagyon gyenge az immunrendszer. Ezek a kiskutyák a keringési rendszer összeomlását követően legtöbbször el is pusztulnak.
A parvovírusos bélgyulladás utókezelése
Bár az állatoknál teljes gyógyulás tapasztalható, legyengült immunrendszerük következtében könnyen megfertőződhetnek más betegségekkel. Érdemes konzultálni az állatorvossal, hogy milyen immunerősítőt kapjon állatunk. A könnyen emészthető tápanyagokból álló diéta is erősen ajánlott a felépülés időszakában.
A gyógyulás kezdetét követő két hónapban még tovább fertőzhet a kutya, ezért gondoskodjunk az elkülönítéséről. Minden használati tárgyat mossunk át jó alaposan nem mérgező hatású tisztítószerrel. A felépülést követően hosszú ideig tartó immunitás fejlődik ki az állatokban, ez azonban nem nyújt garanciát arra, hogy a jövőben az állat újra ne fertőződjön.
A parvovírusos bélgyulladás megelőzése
Az óvintézkedés a kiskutyák vakcinázási protokolljának pontos betartásán alapul, ezzel a betegség kockázata minimalizálható. Az állatokat 6, 9 és 12 hetes korukban oltják, és az utolsó oltást követő 2 hét eltelte után szabad csak kiengedni őket a fajtársak közé. Az érzékenyebb fajtákat többször oltják, egészen 22 hetes korukig.
Legjobban: