Kevesen fogadnak örökbe fekete kutyát – Mutatjuk, kik várnak most is szerető gazdira

A menhelyeken a fekete kutyák várnak legtovább gazdára, sőt gyakran esélyük sincs egy jobb életre. Pedig ugyanolyan hűségesek, ragaszkodók és szerethetők, mint világosabb bundájú társaik.

Az úgynevezett fekete kutya jelenség miatt a sötét szőrű ebek statisztikailag hosszabb időt töltenek menhelyen, mint világosabb társaik. Ennek több oka is lehet, de egyik sem a személyiségükkel függ össze.

Örökbefogadható fekete kutyák - GALÉRIA

Az örökbefogadás nemcsak a kutya életét változtatja meg, hanem a gazdiét is. És ki tudja, lehet, hogy épp egy fekete kutyus lesz számodra a leghűségesebb társ. A galériára kattintva mutatjuk, most kik közül tudsz választani, ha kutyát szeretnél örökbe fogadni.

Fekete kutya – miért választják őket ritkábban?

  • Ez egyfajta babona, mint a fekete macskáknál, de azért valljuk be: minden létező tudományos alapot nélkülöz, sokkal inkább egyfajta előítélet.
  • Sok gazdijelölt egyetlen benyomás alapján dönt, a sötét ebek pedig jóval kevésbé fotogének. Nehezebb ugyanis kivenni az arcvonásaikat, így tekintetük is kevésbé érvényesül.
  • Gyakran a különlegesebb mintázatú, foltos vagy egyedibb színű kutyákat keresik, miközben a fekete bunda kevésbé számít rendhagyónak.

Fontos tudni azonban, hogy a kutyák viselkedését, intelligenciáját, tanulási képességét vagy ragaszkodását nem a szőr színe határozza meg. Egy fekete kutya ugyanolyan játékos, családcentrikus vagy nyugodt lehet, mint bármely másik. Sőt, vannak, akik kifejezetten sötét árnyalatú kutyát keresnek, például mert a fekete bunda elegáns, tekintélyt sugárzó, és kevésbé látszik meg rajta a kosz vagy az elszíneződés.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
vérnyomás
Ez a két ásványi anyag rendbe hozza a vérnyomást – Naponta ennyit kell bevinni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, az északkeleti és délnyugati tájakon lehet kicsivel több a gomolyfelhő, de csapadék ott sem alakul ki. Az északnyugati, északi szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 24 és 29 fok között alakul. Késő estére 12 és 20 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap a megszűnő hidegfronti hatás, illetve a hűvösebb légáramlás okozhat panaszokat az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Puli vagy komondor: felismered képről a kutyafajtákat? – Teszteld a tudásod! Mennyire vagy jártas a kutyafajták terén? Felismernéd a leghíresebb fajtákat fotóról? Kvízünkből most kiderül!
kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!