Veszélyeztetetté nyilvánították a koalát

Veszélyeztetetté nyilvánította a koalát az ausztrál kormány, miután a kis erszényesek száma visszaesett az erdőirtás és a katasztrofális bozóttüzek miatt.

Sussan Ley környezetvédelmi miniszter elfogadta a veszélyeztetett fajok tudományos bizottsága ajánlását arról, hogy a queenslandi, új-dél-walesi és az ausztrál fővárosi területi koalapopulációk védettségi státuszát szigorítani kell. A szövetségi törvénybe foglalt veszélyeztetettség annak elismerése, hogy az ikonikus emlős megóvása sürgősebbé vált, valamint annak, hogy mióta 2012-ben sebezhetővé nyilvánították, egyetlen ausztrál kormánynak sem sikerült a koalák életkörülményein javítani.

Veszélyeztetetté nyilvánították a koalát.
Veszélyeztetetté nyilvánították a koalát. Fotó: Getty Images

Rekordösszegű csomagterv

Furcsa módszerrel mentenék meg a koalákat.

Scott Morrison kormánya január végén rekordösszegű, 50 millió ausztrál dolláros (11 milliárd forint), négy évre szóló csomagtervet jelentett be a koalák védelmére, de a természetvédők szerint a "pénzkidobás" helyett inkább le kellene állítani az erszényesek élőhelyének felhasználását üzleti - bányászati, út- és lakásépítési - célokra.

A pénzt az elpusztult élőhelyek helyreállítására, a koalapopuláció tanulmányozására és a koalák egészségével kapcsolatos kutatások kiterjesztésére fordítják. Az újabb csomaggal 74 millió ausztrál dollárra emelkedik az összeg, amelyet a szövetségi kormány a koalák védelmére fordít 2019 óta - írta a The Guardian online kiadása.

Betegségek, balesetek, erdőtüzek

A környezetvédelmi szervezetek régóta érvelnek amellett, hogy szigorítsák a koalák védettségi státuszát. Három szervezet - a Humane Society International (HSI), WWF-Australia and the International Fund for Animal Welfare - jelölte a kis erszényest a veszélyeztetett státuszra.

A csak Ausztráliában őshonos fajt az elmúlt évtizedekben megtizedelték az erdőtüzek, a betegségek - köztük a nemi úton terjedő és az emberek körében is ismert klamídia fertőző betegség - és a közlekedési balesetek.

A Vadvédelmi Világalap (WWF) becslése szerint több mint 60 ezer koala pusztulhatott el, sérülhetett meg vagy károsodott más módon a 2019-20-as bozóttüzekben. A vadon élő egyedek száma egyes becslések szerint nem lehet több 100 ezernél, mások szerint elérheti a 330 ezret is. A koalák főleg a keleti államok eukaliptuszerdeiben élnek, és 20 éves életkort is megérhetnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

A szinte zavartalanul napos időt követően a késő délelőtti, déli óráktól délután főként az északnyugati, északi tájakon már egyre jobban szűrheti a napsütést az északnyugat felől felvonuló magasszintű felhőzet. Az Észak-Dunántúl fölé emellett gomolyfelhők is sodródhatnak, de ott is inkább csak a határvidéken fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Másutt nem lesz csapadék. Napközben az északnyugati vidékeken időnként megélénkülhet a délies irányú szél, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Délután általában 32 és 37, késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.