Furcsa módszerrel mentenék meg a koalákat

A koalák mikrobiomjának megváltoztatása lehet a faj megmentésének kulcsa.

Székletátültetéssel változtatnák meg a koalák mikrobiomját. Az eljárás célja, hogy az erszényesek másfajta eukaliptuszokat is elfogyasszanak, és így életben maradjanak. A kutatókat az Otway-foknál élő koalapopuláció számának meredek csökkenése késztette a probléma tanulmányozására.

koala, eukaliptusz, éhezés, veszélyeztetett faj,
A koalák éheznek, mégsem esznek más eukaliptuszból. Fotó: 123rf

"2013-ban a koalák igen megszaporodtak, és elpusztították azokat a környezetükben lévő fafajokat, amelyek alapvető élelmüket biztosítják. Éhezésük a populáció 70 százalékos csökkenéséhez vezetett. Érdekes volt látni, hogy bár éheztek, nem kezdték el más, általuk kevésbé szeretett fafajok leveleit fogyasztani" - magyarázta Michaela Blyton kutató. "Ez vezetett ahhoz, hogy kollégámmal, Ben Moore-ral megvizsgáljuk, korlátozza-e a koalák mikrobiomja azt, mit fogyasztanak, és lehetővé tudjuk-e tenni az ürülékátültetéssel , hogy kiterjesszék étrendjüket" - tette hozzá.

Az étrendváltás furcsa módja

A génekre is hat a klímaváltozás - részletek!

A kutatók vadon befogott, kizárólag az eukaliptusz egyik faját, az Eucalyptus viminalist evő koalákat vontak be a tanulmányba. "Ürülékeket gyűjtöttünk vadon élő más koaláktól, amelyek egy másik eukaliptuszfajt, a spárgakérgűt fogyasztják. Az ürülékükben lévő mikroorganizmusokat sűrítettük, saválló kapszulákba csomagoltuk, majd a fogságban lévő koaláknak adtuk" - mondta Blyton. Az ürülékátültetés végül megváltoztatta a koalák mikrobiomját , így lehetővé tette, hogy sárgakérgű eukaliptuszt fogyasszanak.

"Ez hatással lehet ökológiájuk minden aspektusára, köztük táplálkozásukra, élőhelyük kiválasztására és a források használatára" - emelte ki a szakember. A jövőben várhatóan ilyen kapszulákat alkalmaznak majd a koalák mikrobiomjának megváltoztatásához még azelőtt, hogy biztonságosabb környezetbe vándorolnának, de antibiotikumos kezelésük esetén probiotikumként is alkalmazhatják a tablettákat.

Ausztráliában mintegy 80 ezer koala él, a faj fenyegetettnek számít. Természetes élőhelyeik elvesztése jelenti az egyik legnagyobb veszélyt .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

A szinte zavartalanul napos időt követően a késő délelőtti, déli óráktól délután főként az északnyugati, északi tájakon már egyre jobban szűrheti a napsütést az északnyugat felől felvonuló magasszintű felhőzet. Az Észak-Dunántúl fölé emellett gomolyfelhők is sodródhatnak, de ott is inkább csak a határvidéken fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Másutt nem lesz csapadék. Napközben az északnyugati vidékeken időnként megélénkülhet a délies irányú szél, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Délután általában 32 és 37, késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.