Szökésben: két hete nem találnak egy tarajos sült, az állatkert a lakosság segítségét kéri

Meglépett két dél-afrikai tarajos sül a jászberényi állatkertből. Az egyik példányt már sikerült megfogni, a másikat viszont lassan két hete keresik, és már biztos, hogy valahol az állatkert területén kívül kóborol.

A Facebookon kér segítséget a Jászberényi Állat- és Növénykert egy szökésben lévő tarajos sül kézre kerítéséhez. Egyelőre annyit tudnak a még október 7-én meglépett állatról, hogy nem lopták el, hanem valahol az állatkerten kívül kószál – írják a posztban.

A szökésben lévő sült október 11-én éjjel látták utoljára, mire azonban a keresők a helyszínre értek, már csak a lábnyomait találták és a keresőkutyák is elveszítették a nyomot. Az állatkert szerint, mivel éppen intenzív gépi mezőgazdasági munkák folynak, biztos, hogy a sül nem marad huzamosabb ideig egy helyen. Ezért tehát azt kérik, hogy aki látja az állatot, lehetőleg azonnal jelezze az állatkert telefonszámán, vagy a 06306865507-as mobilszámon.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!