Nyuszit szeretnél? Ezeket a szempontokat gondold át, mielőtt befogadnál egyet!

A nyulak megfelelő gondozás mellett hosszú életű társai lehetnek az embernek. Ugyanakkor nem mindenki számára kivitelezhető a tartásuk, ezért nem szabad meggondolatlanul befogadni őket.

A kedves tekintetük és puhaságuk miatt a nyulak népszerű kedvencek - de pont emiatt sokan impulzívan ugranak be a tartásukba. A PetMD segítségével bemutatjuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe venni, mielőtt nyulat vennénk magunkhoz.

Sokáig élnek

Megfelelő étrenddel és orvosi ellátással egy nyúl akár 8-12 évig is élhet, sokkal tovább, mint más, kisebb termetű kedvenc. 

Lakásban jobb nekik

A kedvencként tartott nyuszik sokáig és egészségesebben élnek, ha a bent van kialakítva az életterük. Kint ugyanis egyrészt ki vannak téve olyan veszélyeknek is, mint a vadon élő rókák vagy a kóbor kutyák. Másrészt a nyulak fülén és talpán általában kevés szőr van, ezért fagyos időben könnyen fagyási sérüléseik alakulhatnak ki, ha kint vannak.

Ha kiengedjük őket, akkor figyeljünk arra, hogy legyen árnyékos (nyaranta), illetve olyan helyük, ahol melegedni tudnak (telente). Mindig legyen elérhető közelségben tiszta víz, illetve rendszeresen nézzünk rájuk, ha tudjuk, hogy vadon élő állatok is lehetnek a közelben.

Más háziállatokkal is együtt élhetnek

Más gyakran tartott háziállatok, mint a macskák, kutyák és görények ragadozók, amelyek ösztönösen zsákmányállatokra vadásznak - mint amilyenek a nyulak is. Azonban ezek az állatok harmonikusan élhetnek együtt egy háztartásban, ha folyamatosan felügyelik őket.

Előfordulhat, hogy egy ragadozó háziállat csak játszani akar a nyuszival, és ezért a szájába veszi, azonban éles fogai, hosszú karma és baktériumokkal teli nyála véletlenül megsebezheti. Ezért a kutyákat, macskákat és görényeket soha nem szabad egyedül hagyni egy nyuszival, függetlenül attól, hogy mennyire szelídek és barátságosak.

Egy nő egy nyuszit tart a kezében.
Ne hamarkodjuk el a döntést! Fotó: Getty Images

Testmozgásra is szükségük van

A nyulakat minden nap ki kell engedni a ketrecükből, hogy nagyobb területen is mozoghassanak. Ez egyrészt segíti az emésztésüket, másrészt megakadályozza, hogy nagyobb túlsúlyt szedjenek fel. Sok példány élvezi is, hogy rohanhat vagy ugrálhat. Ehhez érdemes egy biztonságos területet elkeríteni nekik a lakáson belül, de ne hagyjuk felügyelet nélkül őket, amikor kiengedjük a ketrecükből, nehogy olyasmit rágcsáljanak meg, amit nem kéne.

Rostban gazdag étrendre van szükségük

A nyulak növényevő állatok, amiknek naponta nagy mennyiségű szénát kell fogyasztaniuk. Nemcsak azért, hogy folyamatosan növekvő fogaik kopjanak, hanem azért is, hogy rostokat biztosítsanak a gyomor-bél traktusukban található baktériumoknak, amelyek lebontják az ételt.

Folyton rágniuk kell

Mivel a fogaik – mind az elülső, mind a hátsó – folyamatosan nőnek, ezért elengedhetetlen, hogy korlátlan mennyiségű szénával és biztonságos nyúljátékokkal, például kemény fadarabokkal és botokkal rendelkezzenek, amelyeket rágcsálhatnak. Ellenkező esetben a bútorokat, az ajtótokokat, a szőnyegeket, a vezetékeket veszik célba, hogy koptassák a fogaikat.

Rendszeresen orvosi ellenőrzések

A nyuszikat is évente el kell vinni állatorvoshoz kontrollvizsgálatra. Ezenkívül 6 hónapos kor után minden nőstény nyulat ivartalanítani kell, mivel az ivartalanítatlan példányok 70-80 százalékánál 3 éves kor után halálos kimenetelű méhrák alakul ki.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol meg is erősödik, majd késő délutántól az északkeleti tájakon helyenként esetleg viharos közeli lökésekre is számíthatunk.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.