Nem csak kutyából lehet terápiás állat

Hét elejétől terápiás malac fogadja az utazókat San Francisco nemzetközi repülőterén - jelentette több amerikai médium is.

Terápiás állat lett egy kocából, így most már - a kutyákhoz hasonlóan - segít csökkenteni a repülés miatt izguló utasok stressz-szintjét. A malac Juliana névre hallgat, de tulajdonosa - Tatyjana Danilova - Lilou-nak becézi.

malac, terápiás állatok, sertés, koca, nyugtató hatás
Malac is lehet terápiás állat. Fotó: iStock

Kutyakiképzőben tanították be

Juliana egyébként nem először jár San Francisco nemzetközi repülőterén. Három évvel ezelőtt, még egészen fiatal süldőként pár hetet már ott töltött próbaképpen. A tulajdonos és a reptér azonban akkor még nem kötött szerződést egymással - most azonban ez is megtörtént. Ennek értelmében a disznó a város kutyakiképző központjában némi oktatáson és szoktatáson esik át, ezután pedig akár közvetlenül a beszállásig elkísérheti az ideges utasokat.

Gyógyítanak a házi kedvencek - részletek itt!

A malac állítólag nemcsak nyugtató hatású, hanem illedelmes is. Megtanították akkor röfögni, amikor "köszöntenie" kell a vendéget, türelmesen viseli a fejére nyomott pilótasapkát, és megadóan tűri a szelfiket is. Ha pedig épp nem teljesít szolgálatot a reptéren, Juliana a gazdájával él San Francisco belvárosának egyik lakásában. Saját ágya van, speciális diétát követ, és naponta sétáltatják pórázon. Szívesen tölt időt emberek társaságában.

A terápiás állatok egyébként már sok amerikai repülőtéren megszokottak. Bár elsősorban kutyákat "foglalkoztatnak" ilyen célokra, azért a sertések sem teljesen szokatlanok. New York állam fővárosa, Albany nemzetközi légikikötőjében például 2016 decemberétől ugyancsak terápiás állatként kocog Szalonna, a koca.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!