Nem gyárt több kengurubőr cipőt a Nike

Az oregoni székhelyű Nike sportszergyártó cég bejelentette, hogy még 2023-ban abbahagyja a kengurubőr felhasználását sportcipői gyártásához.

Néhány hete a Nike német riválisa, a Puma is közölte, hogy szakít az állatvédők és a vásárlók által egyaránt kifogásolt gyakorlattal. A Nike ezentúl a Tiempo Legend Elite elnevezésű új futballcipőihez már a kengurubőrt helyettesítő, saját fejlesztésű szintetikus anyagot fog használni. A nyáron a boltokba kerülő Tiempo Premier futballcipőket sem kengurubőrből készítik majd. A Nike közleményében kiemelte, hogy még 2021-ben befejezte az együttműködést egyetlen kengurubőr-szállítójával.

állatvédelem, kenguru, cipő, Nike, bőrcipő
Fellélegezhetnek a kenguruk. Fotó: Getty Images

Szeizmikus esemény

Az állatvédő csoportok hosszú ideje sürgették a vállalatokat, hogy hagyjanak fel etikátlan gyakorlatukkal. Wayne Pacelle, a Center for a Humane Economy (Humánus Gazdaságért Központ) elnöke hangsúlyozta: a Nike bejelentése a vadonélő állatok védelme szempontjából "szeizmikus esemény", amelynek hullámait az egész világon meg lehet majd érezni, különösen Ausztráliában, ahol tömegesen mészárolják le a kengurukat kereskedelmi céllal. A központ 2020-ban indította el A kenguruk nem cipők elnevezésű kampányát, és kulcsszereplője volt a kenguruból készült termékek importját és eladását tiltó jogszabályok beterjesztésének. Kalifornia már 1971-ben megtiltotta a kenguruból készült termékek importját az állam területére.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +5 °C

Északnyugat felől határozottan csökken a felhőzet, de főként keleten még hajnalban is lehetnek felhős körzetek, emellett ott foltokban köd is képződhet. Az éjszaka második felére zömmel megszűnik a csapadék, de a keleti megyékben néhol kisebb eső, zápor még előfordulhat akkor is. Az északnyugati szelet a Dunántúlon élénk, erős lökések kísérhetik.Kora reggelre általában 5 és 11 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a már kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb lesz. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!