MME: ezért tűntek el a madarak a téli etetőkből – Van magyarázat az ijesztő jelenségre

Elsősorban a madarak természetes védekező viselkedése áll annak hátterében, hogy a hó és a kemény fagyok ellenére sok helyen nincsenek madarak az etetőkön – hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Az MME közleménye szerint a Magyarországon telelő énekesmadarak általános túlélési stratégiája, hogy a közeledő hidegfrontok elől a délebbi országokba húzódnak. A madárlétszám általános csökkenésének azonban átfogóbb, már a tél elejétől jelentkező okai is vannak.

vörösbegy télen egy madáretetőn
Hiába az idei fagyos tél, a madáretetőkön sokfelé kevesebb madarat látni. Fotó: Getty Images

Ezért tűntek el a madarak az etetőkből

Az utóbbi években a klímaváltozás felgyorsulása miatt Eurázsia északi térségeiben is késik a tél, illetve a korábbi időszakhoz képest jóval enyhébb és hómentesebb. Emiatt a hó elől délre húzódó énekesmadár-csapatok később vagy kisebb számban érkezhetnek a Kárpát-medencébe. Késnek vagy el is maradhatnak továbbá az úgynevezett inváziós fajok, köztük a fenyőrigó, a fenyőpinty, a csonttollú és a keresztcsőrű.

A jelenség harmadik összetevője az őszi madárvonulás. Az etetési időszak november-decemberi kezdetekor számos hazai vonuló és részleges vonuló faj – például a fekete rigó, a vörösbegy, az erdei pinty és az énekes rigó – már elhagyta az országot. E hatások együttesen okozzák azt az érzést, hogy az etetők jelentős része üres, vagy a megszokottnál kevesebb számú és fajtájú madár jelenik meg rajtuk.

Az MME ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a jelenség nem érinti az ország valamennyi etetőhelyét: egyes területeken a madarak száma nem csökkent, sőt akár nőtt is. A klímaváltozás telelési viselkedésre gyakorolt hatásainak vizsgálatát segíti az MME Nagy téli madárles elnevezésű, december 6. és február 28. között zajló lakossági madárszámlálási akciója, amelyhez még lehet csatlakozni.


ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!