Hetedik alkalommal is visszatért sérült párjához a gólya

Bár nem számítottak rá, az idősebb, Szofi nevű gólya idén is visszatért Afrikából sérült párjához, Macushoz.

2016 áprilisában lőtt sebbel került a dömösi Madárpark és Természetvédelmi-mentőközpontba egy fehér gólya, akit Macusnak nevezett el Márton András, a mentőközpont tulajdonosa és vezetője - írja a Sokszínű Vidék.

Macus a sérülése miatt többet nem tudott repülni, így telelni sem vonult el. Márton András egy fészekállványt készített számára 2017 tavaszán, ahova aztán csatlakozott hozzá egy Szofi nevű tojó, akkor négy fiókájuk született.

Azóta Szofi minden nyár végén elrepül Afrikába, tavasszal pedig visszatér párjához, Macushoz: idén március 22-én, 15:40-kor érkezett meg.

Márton András a Sokszínű Vidéknek elmondta, hogy mivel Szofi már idős madár, nem számítottak arra, hogy vissza tud jönni.

"A párja is csak »mérsékelten várta«, igazság szerint már egy másik, fiatal gólyának kezdett a napokban udvarolni. Ám Szofi megérkezett, így Panka úgy tűnik, pártában marad" - nyilatkozta a portálnak.

A gólyapár életét itt lehet élőben követni webkamerán.

Címlapkép (Illusztráció): Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!