A neolitikus forradalom részeként, nagyjából 10 ezer évvel ezelőtt a korábban vándorló életmódot követő, gyűjtögető és vadászó ember letelepedett - ez pedig nem csak a mi, hanem a környezetünkben élő állatvilág fejlődése szempontjából is sorsfordító pillanat volt. Rájöttünk ugyanis, hogy az irányított körülmények között zajló állattenyésztés sokkal kényelmesebb, kiszámíthatóbb - és nem mellesleg veszélytelenebb - élelmiszerpótlási lehetőséget biztosít az addigi vadászatnál. Mindez egy tudatos, célirányos termelési tevékenységgé vált, miután az ember megpróbálta maximalizálni a lefölözhető hasznot, és szelekív tenyésztéssel nem csak egyre szelídebb, de egyre több tejet, tojást és húst biztosító állatoknak biztosított szaporodási lehetőséget. Ez a folyamat, illetve az ember fokozatos térhódítása ellentétes sínekre helyezte az állatvilág fejlődését: míg a házikedvencek az évezredek alatt átlagosan egyre nagyobbak, úgy a vadon élő társaik fokozatosan kisebbek lettek.
Miért egyre nagyobbak a háziállatok, ha a vadállatok mérete és súlya csökkent?
Az elmúlt évezredekben az ember vált a Föld evolúciójának egyik fő mozgatórugójává, erre pedig egy közelmúltban végzett kutatás is rávilágított. A Montpellier-i Egyetem régésze, Cyprien Mureau vezette kutatócsoport több mint 81 ezer darabból álló régészeti leletcsomag adatait elemezte, amelyeket 311 lelőhelyről gyűjtöttek a világ minden pontjáról. Az eredményeikből az derült ki: a háziállatok – például csirkék és szarvasmarhák – testmérete folyamatosan nőtt az elmúlt ezer évben, míg a rókákhoz és őzekhez hasonló vadállatok mérete csökkent.
A tanulmányban az elmúlt 8000 év éghajlati, vegetációs és emberi tevékenységekkel kapcsolatos változásait is modellezték a kutatók. Az eredmények egyértelműen arra utalnak, hogy az utóbbi ezer évben, a mezőgazdaság és urbanizáció robbanásszerű terjedésével, mindkét folyamat – a háziasítás és a vadpopulációk zsugorodása – felgyorsult.
A vadon élő fajok testméretének csökkenését értelemszerűen elsősorban az váltotta ki, hogy az állatok folyamatosan kiszorulnak az életterükből, és egyre kevesebb élelmiszeren kell osztozkodniuk. Az erdők feldarabolása, az embertől érintetlen élőhelyek zsugorodása és az intenzív vadászat együttesen váltotta ki ezt a fokozott szelekciós nyomást, ami kisebb testméretekhez és kevesebb egyedhez vezetett.
Ezzel szemben a háziállatoknál az emberek tudatos tenyésztéssel törekedtek arra, hogy egyetlen állatból a lehető legtöbb hasznot nyerhessék ki. Így érthető, hogy a juhok, szarvasmarhák és csirkék mérete az évezredek során folyamatosan nőtt. A nagyobb juhok több gyapjút termelnek; a testesebb szarvasmarhák több húst; a méretesebb csirkék pedig több tojást, és így tovább. Utóbbihoz egy döbbenetes adat: a házi csirkék biomasszája jelenleg több mint háromszorosa az összes vadon élő madár biomasszájának. Persze ez nem csak azt jelenti, hogy a szárnyasok jóval nagyobbak lettek, de az egyedszám is a sokszorosára nőtt.
Az emberi tevékenység nem csupán a szárazföldön élő állatokra volt hatással, de a világ minden pontjának faunáját átalakította. A kutatók eredménye szerint sok halfaj testmérete akár 20 százalékkal lett kisebb, életciklusuk pedig átlagosan 25 százalékkal rövidült meg az intenzív halászat következményeként. Mindez szerintük közvetlen következménye annak, ahogyan az emberek a természeti erőforrásokat évszázadok óta úgy zsákmányolják ki, hogy nem törődnek annak hosszabb távú következményeivel.
