Emberre is veszélyes ragadozót jelentettek itthon – Megdöbbentő, hogy került a Duna-partra

A Ráckevei-Duna térségében is megjelent az idegenhonos aligátorteknős, amely potenciális közegészségügyi kockázatot hordoz.

„Egyre súlyosabb természetvédelmi problémát jelent a felelőtlen állattartás következtében szabadon engedett, nem őshonos teknősfajok megjelenése a hazai vizekben” – figyelmeztet a napokban megjelent Facebook-bejegyzésében a Dél-Pesti Vízi Polgárőr Egyesület. Mint írják, a Kis-Duna térségében mára jelentősen elszaporodtak az ékszerteknősök, amelyek inváziós fajként veszélyeztetik az őshonos és védett mocsári teknős állományát. Ráadásul a közelmúltban egy újabb, még inkább aggasztó teknősfaj bukkant fel a környéken.

Aligátorteknős Magyarországon

Az egyesület közlése szerint a térségben immár az aligátorteknős (Chelydra serpentina) is komoly gondot okoz. Ennek egyedei akár 30-35 kilogramm testtömegűre is megnőhetnek, és ragadozók lévén nagy veszélyt jelentenek nemcsak az őshonos élővilágra nézve, de közegészségügyi szempontból is.

Az elmúlt években számos hasonló magyarországi megfigyelésről érkezett hír, még a Balaton környékéről is. Mint azt Varga Attila zoológus, a Nyíregyházi Állatpark akváriumkurátora korábban a 24.hu-nak elmondta, egy időben legálisan is lehetett aligátorteknőst tartani itthon, potenciális veszélyei miatt azonban 2015 óta már csak egy igen szűk szakmai kör, például állatkertek tarthatják törvényesen. Hiába azonban a tiltás, a faj ma is népszerű az egzotikus fajok kedvelői körében. Csakhogy amikor az állat növekedése révén elkezdi kinőni az akváriumát, illetve megnő a táplálékigénye, a tartók egy része egyszerűen szabadon engedi a természetben.

Az Észak-Amerikában őshonos aligátorteknős pedig jól érzi magát a hazai környezetben is. Opportunista ragadozóként az ízeltlábúaktól a kisebb emlősökön és halakon át a vízimadarakig számos más állatot képes elejteni. Ráadásul ha veszélyben érzi magát, agresszívan, harapással reagál. Így tehát az emberre is veszélyes, egy óvatlan találkozás könnyen súlyos sérüléssel, például ujjvesztéssel zárulhat. Előfordul, hogy egy-egy példány a zavaros vízben bújik meg, ezáltal a fürdőzőknek, horgászoknak esélyük sincs észrevenni, mielőtt megtörténne a baj.

Megpróbálják befogni a ráckevei egyedeket

Bejegyzésében a Dél-Pesti Vízi Polgárőr Egyesület arról is hírt adott, hogy a megfelelő engedélyeztetési eljárás után lehetőséget kaptak az inváziós teknősfajok célzott befogására. Ehhez csapdákat helyeztek ki a Kis-Duna egyik öbölterületén. „A program célja a nem őshonos teknősfajok állományának csökkentése, ezáltal az őshonos fajok élőhelyi feltételeinek javítása. A befogott egyedek közül a természetvédelmi szempontból nem kívánatos fajokat elszállítjuk és elhelyezzük a Fővárosi Állat- és Növénykert szakmai felügyelete mellett” – közölte az egyesület. Céljuk a helyi ökoszisztéma egyensúlyának helyreállítása, valamint az őshonos teknősfajok állományának megőrzése.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +5 °C

Északnyugat felől határozottan csökken a felhőzet, de főként keleten még hajnalban is lehetnek felhős körzetek, emellett ott foltokban köd is képződhet. Az éjszaka második felére zömmel megszűnik a csapadék, de a keleti megyékben néhol kisebb eső, zápor még előfordulhat akkor is. Az északnyugati szelet a Dunántúlon élénk, erős lökések kísérhetik.Kora reggelre általában 5 és 11 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a már kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb lesz. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!