A kisállataikon még nem spórolnak a magyarok

Hiába az infláció, a számok nem azt mutatják, hogy tömegesen váltanának át olcsóbb termékekre a kisállattartók itthon. Az is kiderült, hogy a pandémia mindkét évében – a home office miatt – nagyobb keletjük volt a kutyajátékoknak, macskabútoroknak.

Az elmúlt két és fél évben minden korábbinál több időt töltöttek otthon az emberek világszerte, ami felmérések szerint nagy hobbiállattartási lázhoz vezetett. Bár azzal kapcsolatban nincsenek adatok, hogyan változott a magyarországi háztartásokban élő kisállatok száma, az állateledelt és -felszerelést árusító szaküzletek forgalmán lemérhető a változás – írja a vg.hu.

A lapnak Kisgergely Dániel, a Fressnapf-Hungária Kft. ügyvezetője nyilatkozott, aki elmondta, a 2020-ban elért 21,8 milliárdos nettó árbevétel 2021-ben 26,4 milliárd forintra nőtt. Idén ráadásul további hasonló mértékű forgalombővülésre számítanak.

kisállattartás
A kisállataikon még nem spórolnak a magyarok. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

A pandémia második évében, 2021-ben 15 százalékkal több fogadó csomagot vásároltak, ami az új állattartók számának növekedésére utal. Az igazi többletet, a kb. 25 százalékos pluszt ugyanakkor az állatfelszerelések kategóriájában realizálták Kisgergely Dániel szerint. Ez egyértelműen az otthon töltött idő növekedésének mellékhatása: a pandémia mindkét évében nagyobb keletjük volt a kutyajátékoknak, kutya- és macskafekhelyeknek, cicabútoroknak. Érdekesség, de az infláció ellenére a Fressnapf vásárlóinak zöme továbbra is ragaszkodik az eddig vásárolt eledelekhez, míg felszereléseket egyre ritkábban vásárolnak. Egyelőre arra sem utalnak a számok, hogy az olcsóbb termékekre tömegesen váltanának át.

Kartondoboz helyett műanyag rekesz

Az ügyvezető arról is beszélt, hogy a Fressnapf saját haszna rovására féken tartott árakkal igyekszik elkerülni a termékváltást, a beszerzési árak növekményét nem hárítja át egy az egyben a vásárlókra. Mint hangsúlyozta, egyre népszerűbb a költségkímélő és környezettudatos, csomagolásmentes szállítás, amikor nem kartondobozban, hanem műanyag rekeszekben szállítják ki az árut. Ennek az az előnye, hogy a vevőnél semmiféle csomagolóanyagot nem hagynak, ráadásul annak árát is meg lehet takarítani.

Ami a két éve indult webshopot illeti, a kosarak összetétele nem tér el számottevően az áruházitól. A vásárlók igyekeznek nagyobb időszakot lefedni az eledelbeszerzésekkel, a forgalom nagymértékben a nagyvárosokra koncentrálódik. A falvakban még mindig nagy hagyománya van a háztartási maradékkal etetésnek, ott a kisállatoknak ritkábban vásárolnak külön élelmet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
egészséges italok
Ezek az italok védik a vesét: így kellene indítani a reggelt a dietetikus szerint
a rák tünetei
Az első tünet már áttétet jelezhet – Sokáig rejtőzhet az egyre gyakoribbá váló rák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.