Műanyag dobozban ezért ne tároljunk ételt

Bár a kimondottan élelmiszerek tárolására gyártott műanyag dobozok elvileg biztonságosak, a szakemberek szerint mégis érdemes lenne fém vagy üveg tárolókra cserélni azokat.

Szinte minden háztartásban vannak olyan műanyag dobozok, amelyek a megmaradt élelmiszerek tárolására szolgálnak. Több kutatási eredmény is felhívta azonban a figyelmet, hogy bizonyos vegyületek a műanyag edényből a benne lévő élelmiszerbe oldódhat, ezek pedig a szervezetünkben felhalmozódva veszélyt jelenthetnek az egészségünkre. A műanyagban lévő több ezer vegyület élettani hatásairól még mindig nagyon keveset tudhatunk, ami viszont kiderült, az is aggodalomra adhat okot. A Guardian cikke annak járt utána, hogy milyen veszélyeket jelenthetnek ezek a mindennapokban használt termékek az egészségünkre.

Nem tudjuk, mennyire veszélyesek ezek a vegyületek

A két leggyakrabban emlegetett, problémás vegyületcsoport a ftalátok , illetve a BpA-kén ismert biszfenol A. A ftalátok a műanyagok rugalmasságát biztosítják, és megtalálhatóak például az élelmiszerek csomagolásában, vagy a műanyag evőeszközökben is. Kimutatták azonban, hogy ezek az anyagok a szervezetben felhalmozódva hormonális zavarokat idézhetnek elő, csökkentik a termékenységet, de idegrendszeri zavarokkal és az asztmával is összefüggésbe hozták már.

Mikor veszélyes az ételek műanyag csomagolása? Több kutatás is igazolta már, hogy a műanyag csomagolások és tárolóedények egy részéből veszélyes anyagok szivároghatnak át a benne lévő élelmiszerbe. Magyar kutatócsoport vizsgálja ennek a hatásait. Kattintson a részletekért!

A másik problémás vegyület a BpA, ami korábban szintén nagy arányban fordult elő csomagolásokban és műanyag eszközökben. Ez többféle daganatos megbetegedéssel is kapcsolatba hozható, illetve a csecsemők szervezetébe jutva súlyos fejlődési rendellenességeket válthat ki. Emiatt a babáknak szánt poharak és cumisüvegek már nem tartalmazhatnak BpA-t, viszont a műanyag termékek egy részében még mindig megtalálható.

Gyártásuk során a műanyagokhoz sok más olyan vegyületet is hozzáadnak, melynek hosszú távú élettani hatásait még mindig nem ismerjük, és még csak feltüntetve sincsenek a termékek csomagolásán . A kutatók szerint ezért nehéz is csoportosítani a műanyag termékeket aszerint, hogy melyik jelenthet potenciálisan veszélyt az egészségünkre.

Tényleg veszélyes műanyag dobozban tárolni az ételt? Fotó: Getty Images
Tényleg veszélyes műanyag dobozban tárolni az ételt? Fotó: Getty Images

Tavaly egy svájci székhelyű nonprofit szervezet 900 olyan vegyületet gyűjtött össze, amelyet szinte biztosan, illetve 3400 olyat, amelyet valószínűleg felhasználhatnak a legtöbb műanyag termék gyártásakor. A 4300 összegyűjtött vegyület 60 százalékáról a szervezet szerint semmilyen kutatási eredmény nincsen, vagyis nem tudhatjuk, hogy milyen hatással vannak az egészségünkre. Bár ezek legtöbbje valószínűleg semmilyen kockázatot nem jelent, az ilyen nagymértékű bizonytalanság önmagában is nyugtalanító - emelték ki.

A tesztek sem megbízhatóak?

Az amerikai Műanyagipari Szövetség álláspontja szerint a leírásnak megfelelő használat mellett a kereskedelmi forgalomban lévő műanyag termékek mindegyike biztonsággal használható. Mint írták, ezeket a termékeket az Egyesült Államok Élelmiszerbiztonsági és Gyógyszerészeti Hivatala (FDA) is rendszeresen vizsgálja, a problémás anyagokat pedig azonnal visszahívják a boltok polcairól. Egyes szakértők szerint azonban a vizsgálatok nem kellően szigorúak és nem minden esetben felügyelik független személyek, így az eredmények is megkérdőjelezhető pontosságúak.

A tesztek egy részét maguk a termékek gyártói végzik, és bár ezek eredményeit az FDA is megvizsgálja, a tesztelés módját nem ők határozzák meg, inkább csak ajánlásokat tesznek. Sokszor ráadásul ezek az ajánlások sem állnak teljes összhangban a legújabb tudományos nézetekkel és kutatási módszerekkel.

Hogyan vonjuk ki a műanyagot az étrendünkből?

A fent felsorolt okok miatt érdemes megfogadni az alábbiakat:

  • A műanyag dobozok helyett érdemes üvegből vagy fémből készült edényeket használni.
  • Ha mégis műanyag dobozokat használunk, ne tegyük ki azokat komolyabb hőhatásnak, lehetőleg ne tegyük be se a mikróba, se pedig a mosogatógépbe ezeket.
  • Ne használjuk hosszú évekig ugyanazt a dobozt, ha már karcokat, elszíneződéseket látunk rajtuk, jobb, ha eldobjuk.
  • Zsíros, olajos ételeket semmiképpen sem javasolt tárolni műanyag edényben, ezek ugyanis elősegítik a veszélyes anyagok kioldódását.
  • Törekedjünk ez esetben is az újrahasznosítható, zöld megoldásokra, a műanyag csomagolás helyett használhatunk például méhviaszból készült kendőket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +28 °C
Minimum: +16 °C

Északnyugat, észak felől frontális felhőzet érkezik; az átmenetileg erősen megnövekvő felhőzet mellett legalább többórás napsütés várható. Elszórtan előfordulhat - többnyire gyenge intenzitású - eső, záporeső, egy-egy zivatar sem kizárt. Az egyre nagyobb területen északnyugatira forduló szelet élénk, időszakosan erős lökések kísérik. Főként záporok, zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 fok között várható, napközben északnyugat felől egyre nagyobb területen visszaesik a hőmérséklet. A délkeleti, déli tájakon lesz a legmelegebb. Késő estére általában 14 és 21 fok közé hűl le a levegő. Szombaton napközben egy hidegfront vonul át az ország felett, ami kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.