Fordulóponthoz ért a világ energiatermelése

Fordulópont jöhet az energiaellátásban a szél- és a napenergia, valamint az atomenergia növekvő felhasználásával a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerdai jelentése szerint. Az említett energiaforrások vezető szerepet kapnak a következő három évben az energiatermelésben.

A megújuló energiák és az atomenergia fordulópontot hozhat az energiatermelésben – közölte friss jelentésében a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA). Fatih Birol, az IEA főigazgatója üdvözölte a megújuló energia és az atomenergia térhódítását, hozzátéve, hogy felhasználásuk elég gyorsan nő ahhoz, hogy a világ egyre növekvő energiaigényét szinte teljesen kielégítsék. "Ez pedig azt jelenti, hogy közeledünk az energiaellátás fordulópontjához" – szögezte le.

A hőhullámok miatt az energiaigény is megnő

A jelentés szerint a nap- és a szélenergia aránya az energiatermelésben 2022-ben 28 százalék volt világszerte, 2025-re ez az arány 35 százalékra nő. A globális energiaigény ugyanakkor várhatóan szintén nőni fog a következő három évben, mégpedig közel 29,3 ezer terawattórára – teszik hozzá a kutatás összeállítói.

A megnövekedett energiaigényt a többi között az éghajlatváltozással magyarázzák, példaként Indiát említve, ahol a hőhullámok miatt minden eddiginél nagyobbra nőtt az energiaszükséglet. A megújuló forrásokból nyert energia várhatóan az ázsiai és csendes-óceáni térségben emelkedik a legjobban, 11,6 százalék éves növekedési rátával, ezt követi Európa 9,4 százalékkal, majd az amerikai kontinens, 5 százalékkal.

energiatermelés, megújuló energia
A megújuló energiáknak kiemelt szerep jut a jövőben. Fotó: Getty Images

Ugyanakkor Ázsiából mérték a legnagyobb energiaszükségletet is, elsősorban Kínából, Indiából és a kontinens délkeleti részéből, noha a jelentésben hozzáteszik, hogy a Kínában zajló energiafolyamatok "egyelőre bizonytalanok". Várhatóan emelkedni fog a nukleárisenergia-termelés is, az előrejelzések szerint 2025-ig évente 3,6 százalékkal. Ez a ráta várhatóan a Közel-Keleten lesz a legmagasabb, amelyet az ázsiai és csendes-óceáni régió követ 6,6 százalékkal, majd Európa, 4,2 százalékkal.

A gáztüzelésű erőművekből származó termékek Európában várhatóan csökkennek, globális téren azonban ez a csökkenés vélhetően kevéssé fog megmutatkozni, mert – a jelentés szerint – a Közel-Keleten viszont jelentősen emelkedni fog az ilyen módon előállított energia mennyisége.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra