A járvány újabb pozitív hatása

Az ipari korszak kezdete óta mindössze harmadik alkalommal csökkent tavaly a világ műanyagtermelése. A jelenség hátterében a koronavírus-járvány által előidézett egészségügyi válság áll.

Egy 2019-es kutatás szerint van, ahol hétszer több a műanyag a vizekben, mint a hal. Részletek itt.

A globális termelés 0,3 százalékkal, 367 millió tonnára esett vissza 2020-ban a műanyagtermelők európai szövetségének (PlasticsEurope) csütörtökön közölt adatai szerint. Legutóbb 2008-ban, a pénzügyi világválság idején fordult elő, hogy csökkent a világ műanyagtermelése, azt megelőzően pedig 1973-ban, az első olajválság évében.

A koronavírus-pandémia hatására tavaly csökkent a világ műanyagtermelése
A koronavírus-pandémia hatására tavaly csökkent a világ műanyagtermelése. Fotó: Getty Images

Európában 55 millió tonna műanyagot állítottak elő tavaly, ami 5,1 százalékkal kevesebb az előző évinél. A "szűz", azaz nem újrahasznosított, hanem közvetlenül kőolajból készülő műanyagok fogyasztása átlagosan 4,7 százalékkal esett vissza Európában. Eric Quenet, a PlasticsEurope főigazgatója az adatokat kommentálva rámutatott, hogy a termelés csökkenése jól tükrözi a járvány világgazdaságra gyakorolt hatását. A visszaesés ütemét mérsékelte ugyanakkor, hogy Kínában 1 százalékkal nőtt a műanyagtermelés.

Kína, amely 2010-ben 64 millió tonnával a globális termelés negyedét adta, tavaly már 117 millió tonna műanyagot állított elő, így részesedése egyharmadra emelkedett. Az Európai Unió 27 tagállama, illetve Nagy-Britannia, Norvégia és Svájc együttes termelése 2010-ben 56 millió, tavaly pedig 55 millió tonnára rúgott, ami 21, illetve 15 százalékos részesedésnek felel meg. Észak-Amerika ugyan növelte termelését, 53 millió tonnáról 70 millió tonnára, de így is veszített valamelyest súlyából, a globális termelésből való részesedése ugyanis a 2010-es 20 százalékról 19 százalékra mérséklődött tavaly.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Többfelé várható ismétlődő jelleggel gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Bükk és Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!