Több a műanyag a tengerekben, mint hitték

A tengerek mélyén és a tengerfenéken még nagyobb a mikroműanyag-szennyezettség, mint azt korábban feltételezték – állapították meg német tudósok egy tanulmányban.

A Csendes-óceán nyugati részén, a mintegy tíz kilométer mély Kuril-Kamcsatka-árokban 2016-ban az üledékből vett mintákban kilogrammonként 215-1596 apró műanyagrészecskét találtak. Ez a mennyiség jóval több, mint amennyit korábban feltételeztek. A kutatást végző Senckenberg Kutatóintézet szerint az óceán mélyének biológiai sokfélesége súlyosan veszélyeztetett.

tenger, műanyagszennyezés, műanyaghulladék
A tengerek mélye szennyezettebb műanyaggal, mint feltételezték. Fotó: Getty Images

Az óceánokban található műanyaghulladék nagy része a folyókkal vagy a szennyvízzel érkezik. A nagyobb műanyagdarabok az évtizedek során egyre kisebb és kisebb darabokra őrlődnek. A hulladék egy része hatalmas szigetekben halmozódik fel az óceánok felszínén, de nagy része elsüllyed, és a tengerek mélyére, a több ezer méterrel a vízfelszín alatt húzódó tengeri árkokba is eljut.

„Tizenhárom mintát vettünk az árok hét különböző pontján, 5740 és 9450 méter közötti mélységben. Egyik sem volt mentes a mikroműanyagoktól” – jelentette Serena Abel, a frankfurti Senckenberg Kutatóintézet és Természettudományi Múzeum tengerbiológusa. Angelika Brandt kutató hozzáfűzte, hogy „az extrém globális műanyagfogyasztás és a rosszul szervezett hulladékkezelés eredményeként” évente 2,4-4 millió tonna műanyag kerül a tengerbe a folyókon keresztül, így a mélytenger „hulladéktárolóvá” válik.

Nem maradnak egy helyben a mikroműanyagok

A Senckenberg Kutatóintézet, a Goethe Egyetem és az Alfred Wegener Intézet által jegyzett kutatásban, amelyet a Science of the Total Environment című folyóiratban publikáltak, 14 különböző típusú műanyagot azonosítottak az üledékmintákban a tudósok. Abel arra hívta fel a figyelmet, hogy korábban a tengerfenék legmélyebb részeit viszonylag érintetlen és stabil környezetnek tekintették, ahol a mikroműanyagok lerakódnak és egy helyben maradnak. A tanulmány azonban kimutatta, hogy a néhány méterre egymástól vett minták összetétele nagyon eltérő volt, ami arra utal, hogy a mélytenger legmélyebb részein az örvények, áramlatok és az élőlények mozgásban tartják az üledéket.

A műanyaghulladék mennyisége a jövőben valószínűleg növekedni fog. A sark- és óceánkutatással foglalkozó Alfred Wegener Intézet (AWI) korábbi adatai szerint a globális műanyagtermelés 2045-re várhatóan megduplázódik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

Éjjel többnyire derült vagy fátyolfelhős idő várható, helyenként lehet felhősebb az ég, és zápor, esetleg zivatar is előfordulhat. Jórészt gyenge marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 11 és 16 fok között alakul, ennél enyhébb időre a felhősebb tájakon, a magasabban fekvő helyeken, a vízpartoknál és a nagyobb városok belsejében számíthatunk. A hidegre hajlamos helyeken viszont hűvösebb lehet a hajnal. Szerdán nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.