Ezek a tüdőembólia tünetei

A tüdőembólia súlyos, életveszélyes tünetegyüttes, melynél a tüdőt vérrel ellátó egyik ér egy vérrög miatt elzáródik. Gyakorta végződik hirtelen halállal, így jobb, ha felsimerjük a tüneteit.

A tüdőembólia tünetei általában nagyon hirtelen jelentkeznek, és közöttük találhatjuk a hirtelen szédülést, a véres váladék felköhögését, vagy a nehéz és fájdalmas légzést.

A vérrögök nagyon súlyos következményekkel járhatnak, bizonyos szövődményeik akár halálosak is lehetnek. Milyen tünetek esetén gyanakodjunk, és mit tehetünk a vérrögök ellen?A tüdőembólia lényege, hogy a szervezetben másutt, általában a lábban keletkezett vérrög leválik az ér felszínéről, és lassan áthaladva szinte az egész szervezeten, bekerül a tüdőbe, elzárva ott a tüdőt ellátó véreret. A problémákat, így a súlyos tüneteket nemcsak az okozza, hogy a tüdő sejtjeihez nem jut elegendő vér, hanem az is, hogy megváltozik a nyomás a szív jobb kamrájában is.

A tüdőembólia tünetei általában nagyon hirtelen jelentkeznek. Ezek közé tartozik a légszomj, a szapora lélegzetvétel, a lélegzetvételkor jelentkező mellkasi vagy hátközépi éles, szúró fájdalom, a köhögés, illetve a köhögéskor jelentkező véres köpet.

tüdőembólia trombózis mélyvénás trombózis visszerek vérrög vérhígító
A tüdőembólia leggyakrabban a lábban kialakuló mélyvénás trombózis következménye

Mi történik tüdőembólia esetén?

Súlyos esetekben a fenti tüneteket kiegészítheti a cianózis, vagyis az ajkak és az ujjak kékes elszíneződése (mely a szövetek oxigénhiányos állapota miatt jelentkezik), az ájulás, illetve a keringési rendellenességek, így a szapora vagy szabálytalan szívverés. Sajnos, ebben az esetben már az újraélesztés, mesterséges légzés sem tud segíteni az érintetten.

A tüdőembólia leggyakrabban a lábban kialakuló mélyvénás trombózis következménye, szövődménye: a kórházi felvételre került betegek között a tüdőembólia kb. 1 százalékában fordul elő, azonban a gyakran váratlanul elhunyt esetek mintegy 5 százalékában igazolható a halál okaként tüdőembólia. Ezek miatt a tüdőembólia légzéssel, illetve keringéssel összefüggő tünetei mellett a "klasszikus" trombózis tünetei is jelentkezhetnek, mint a láb megdagadása, melegségérzete, kipirosodása.

Mitől függ a tüdőembólia tüneteinek súlyossága?

Nagy mértékben függ attól is, hogy mekkora a problémát okozó vérrög, illetve, hogy a tüdő ereinek melyik részén okoz elzáródást. A kisebb vérrögök, melyek inkább a tüdő keringésének perifériáján okoznak gondot, nem okoznak fulladást, légzési nehézséget vagy szívritmuszavart, viszont olyan mikroszkopikus sérüléseket igen, melyek nagy fájdalommal járhatnak.

A nagyobb vérrögök inkább a tüdő középső részén lévő erekben ágyazódhatnak be, és ott okozhatják a véráramlás akadályát. Ezek légzési nehézségeket, légszomjat, szívritmuszavart és szapora szívverést okozhatnak, ám általában nem járnak fájdalommal. Amennyiben a légszomj és a fájdalom együttesen jelentkezik, az azért lehet, mert egy nagyobb vérrög több kisebb rögre szakad szét, és ezek a vékonyabb, illetve vastagabb vérerekben egyaránt akadályt képeznek.

A mélyvénás trombózis diagnózisa az esetek felében nem állítható fel megnyugtatóan műszeres vizsgálat nélkül. A biztos kórismének azért van jelentősége, mert ha elnéznek, nem kezelnek egy mélyvénás trombózist, rettegett szövődményeként a tüdőembólia hirtelen halált is okozhat.

Ha a beteg tünetei és a hajlamosító tényezők alapján tüdőembólia gyanúja merül fel, mellkasröntgen, EKG elvégzése alapvető fontosságú, ám a betegségben látható jellegzetes eltérések ellenére nem vezet mindig egyértelmű diagnózishoz. Pontosabb képet mutat a mellkas spirál CT felvétele.

Tüdőembólia kezelése

Tüdőembólia esetén azonnal orvosi beavatkozásra van szükség: majdnem mindig szükség van oxigén adására is. A tüdőkeringési paraméterek stabilizálása béta adrenerg szerekkel sikerülhet. Természetesen mindezek mellett, azonnal meg kell kezdeni a vénás heparinkezelést, a további trombusképződés és embolizáció kivédésére. Később a szájon keresztül szedhető véralvadásgátlók (kumarinszármazékok) adására kell áttérni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.