Zacher: nem a fesztivál a legveszélyesebb

A különböző fesztiválok nem az erkölcsi fertő helyszínei, egy-egy többnapos rendezvény sokkal biztonságosabb, mint egy szórakozóhely - mondta Zacher Gábor toxikológus.

Egy fesztiválon folyamatos a biztonság, hiszen egészségügyiek, biztonságiak nyújtanak azonnali segítséget – tette hozzá a Honvédkórház osztályvezető főorvosa. Elmondta, hogy persze isznak alkoholt a fiatalok, és előfordul, hogy valaki kábítószert használ, de jellemzően nem azért mennek fesztiválra, hogy az első adandó alkalommal lerészegedjenek.

A szakember az M1 tévécsatornán beszélt arról is, hogy nagyon gyorsan változnak a dizájnerdrogok összetevői, és senkinek nincs fogalma róla, hogy ezek a szerek mit tartalmaznak.

A helyzetet ismertetve felhívta egy megdöbbentően magas számra is a figyelmet. A drogpiacon 2014-ben 101 új szer jelent meg, 2015-ben pedig 98. Ilyen innováció sehol másutt nincs – mondta a toxikológus, aki szerint ez a fajta szerhasználat tulajdonképpen az orosz ruletthez hasonlít.

Drogfüggőségről akkor beszélhetünk, ha valaki állandó sóvárgást érez egy adott szer után, a szer használatát nem tudja kontrollálni, mert a drog elhagyása testi és lelki, úgynevezett elvonási tüneteket okoz nála. Egyfajta kényszerről van szó, hiszen a függő annak tudatában is folytatja a szer használatát, hogy ismeri annak egészségkárosító hatását. Részletek!

Ennek többek között az az oka, hogy e fejlesztési sebesség mellett nyilvánvalóan a szerek mellékhatásait nem tesztelik, s ahogy erre voltak más példák, a mérgezések halálosak is lehetnek.

Zacher Gábor az alkoholfogyasztásról szólva a fesztiválozóknak azt ajánlja, „ne legyen harmadik pohár”, és tömény szeszt üres gyomorra ne igyanak.

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet. Többfelé várható jellemzően kisebb mennyiséget adó, időszakos eső. Az északkeleti megyékben a legkisebb a csapadék esélye. Az északias szelet többfelé élénk, elsősorban az Nyugat-Dunántúlon és a Bükk, Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!