WHO: a gyermekek helyett őket kellene oltani

A WHO arra szólította fel a gazdag országokat, hogy a gyermekek oltása helyett inkább a Covax-programnak adományozzanak vakcinát.

Felszólította a gazdag országokat az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken, hogy gondolják át a gyermekek koronavírus elleni oltására vonatkozó terveket, és ehelyett inkább adományozzák a koronavírus elleni vakcinákat a Covax-programnak a szegény országok lakosainak immunizálására. Az ENSZ egészségügyi szervezete reményét fejezte ki, hogy több ország is követni fogja Franciaország és Svédország példáját abban, hogy vakcinákat adományoz a szegény országok megsegítésére létrehozott Covax programnak. Franciaország 500 ezer adag AstraZeneca/Oxford védőoltást kiosztását tette lehetővé a Covax keretében, Svédország szintén, Svájc pedig rövidesen engedélyezi 1 millió adag védőoltás adományozását.

A WHO szerint a gyerekek helyett a rászoruló országok felnőtt lakosságát kellene oltani. Fotó: Getty Images
A WHO szerint a gyerekek helyett a rászoruló országok felnőtt lakosságát kellene oltani. Fotó: Getty Images

Eddig 60 millió dózis jutott a szegényeknek

Más országok mellett Kanada és az Egyesült Államok engedélyezte az elmúlt hetekben, hogy serdülőket is beoltsanak a SARS-CoV-2-vírus ellen. A WHO egyik vezetője azonban közölte, hogy folyamatban vannak a tárgyalások Washingtonnal védőoltásadagok megosztásáról. "Megértem, miért akarják egyes országok beoltani a gyermekeiket, illetve a serdülőkorúakat, de az adott pillanatban arra kérem őket, hogy gondolják ezt újra, és ehelyett adományozzanak vakcinákat a Covax-nak" - jelentette ki egy genfi virtuális találkozón Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója. Az oltások méltányos elosztására a WHO és a GAVI Vakcinaszövetség által létrehozott Covax keretében eddig 60 millió adag oltást szállítottak. A szervezet küzd a szállítási tervek betartásáért, részben amiatt, hogy India a járvány fellángolása miatt korlátozta az AstraZeneca/Oxford védőoltás exportját. Eddig világszerte összesen 1,26 milliárd adag COVID-19 elleni védőoltást adtak be.

A világjárvány második éve halálosabb

Koronavírus: a vakcinahiányt vakcinabőség váltotta Az év elején még vakcinahiánnyal küzdöttünk, most azonban elérkezett a vakcinabőség ideje. Ez azt jelenti, hogy már mindenki be tudja oltatni magát a COVID-19 ellen, aki szeretné - derült ki a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján. További részletek itt .

A WHO főigazgatója hónapok óta ostorozza "az oltási nacionalizmust", amely a vakcinahiány miatt számos országot megfoszt attól, hogy megvédhessék a lakosságot, közötte a legsérülékenyebb rétegeket és az ápoló személyzetet, miközben az Európai Unió és az Egyesült Államok megígérte, hogy a nyárig beoltják a lakosaik túlnyomó részét. A WHO főigazgatója azt is közölte, hogy a világjárvány második éve halálosabb, mint az első volt, és mélységes aggodalmát fejezte ki az indiai járványhelyzet miatt.

Indiában a hivatalos adatok szerint a fertőzöttek száma meghaladta a 24 milliót a halottak száma pedig a 262 ezret. A napi új halálesetek száma immár napok óta négyezer vagy ennél több, Narendra Modi indiai miniszterelnök pénteken aggodalmát fejezte ki a járvány gyors terjedése miatt a szubkontinensen. India mellett több más országban, így Nepálban, Srí Lankán és néhány latin-amerikai országban is fellángolt a járvány. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz emlékeztetett, hogy a COVID-19 eddig több mint 3,3 millió ember életét oltotta ki, és ahogyan a dolgok alakulnak, a járvány második éve sokkal halálosabb lesz, mint az első volt.

Ne hagyjunk fel a maszkviseléssel!

A WHO vezetői óvatosságra intettek a vírus terjedését megakadályozó olyan intézkedések enyhítése kapcsán, mint a maszkviselés , és figyelmeztettek, hogy újabb mutánsok megjelenése várható. Az amerikai járványügyi központ (CDC) szerint a beoltott embereknek nem kell maszkot hordaniuk szabadtéren, és többnyire a belső terekben sem. "Nagyon kevés olyan ország van, amely feloldhatja ezeket az intézkedéseket" - mondta Szumija Szvaminátán, a WHO tudományos főmunkatársa.

Az év elején érzékelhető készlethiány miatt, illetve az oltási program felgyorsítása érdekében több ország, köztük Magyarország is módosított a koronavírus elleni vakcinák második adagjának ütemezésén. Most azonban már van elég vakcina ahhoz, hogy lerövidítsük a két dózis beadása között eltelt időt. De vajon érdemes-e? A válaszért kattintson korábbi cikkünkre .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.