Vízhiány fenyeget Magyarországon

Készülnünk kell a vízhiányra - erre figyelmeztetett az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója, Láng István.

"Nem vagyunk egyszerű helyzetben, ha az utolsó húsz évet nézzük Magyarországon. Húsz év átlagában az árvizek dominálnak, emlékezhetünk 2013-ra a Duna esetében, 2014-ben a Murára, 2010-ban a Sajóra és a Hernádra, 2006-ban a Dunára és a Tiszára is, sorolhatnám. Ugyanakkor az utóbbi öt évben komoly vízhiány lépett fel, és igazából szeretnénk támogatni vízzel az öntözést, a mezőgazdaságot. Nem könnyű" - nyilatkozta az Inforádiónak Láng István, aki szerint készülnünk kell a vízhiányra.

Változó időjárás: ijesztő előrejelzések Európára Amennyiben folytatódik a légkör felmelegedése, Európának növekvő hőséggel, szárazsággal, csökkenő mezőgazdasági termeléssel, vízhiánnyal és áradásokkal egyaránt szembe kell néznie az elkövetkező évtizedek során - hívja fel a figyelmet Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora.

Azzal kapcsolatban, hogy mely területen a legnagyobb probléma a szárazság, a szakember azt mondta, három területet kell megkülönböztetni:

  • Nyugat-Magyarország, dombvidékek: itt viszonylag több a csapadék.
  • folyók mentén: közvetlen szivattyúzás, gravitációs vízpótlás teszi elérhetővé a vizet.
  • Homokhátság, Nyírségi hátság: a vízpótlás csak csapadékból történhet, csapadékhiány lépett fel, szárazság van.

Bővíteni kell a vízpótló rendszereket

Láng István azt mondja, a nagyüzemi mezőgazdaság a vízpótló rendszerek bővítésével menthető meg, ami jelenleg is zajlik. Hozzátette: a vízhiányra kidolgozott stratégiák megfelelőek lehetnek arra, hogy a hátrányba került térségek vízhiányát megoldják.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok a délelőtt folyamán feloszlanak, és túlnyomóan derült lesz az ég. Az ország északkeleti felén lehet a déli, kora délutáni órákban átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet az Alföldön élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!