Visszatérhet egy ősi betegség

A skorbutot a fejlett országokban is egyre nagyobb számban diagnosztizálják.

Útjuk során a tengerészeket évszázadokon át rejtélyes betegség tizedelte. Feljegyzések szerint a kór rendszerint vérszegénységgel , izom és ízületi fájdalmakkal jelentkezett, majd bevérzések keletkeztek a bőr alatt, a haj és a fogak pedig hullani kezdtek.

10 betegség, amit ellenségünknek sem kívánunk A legtöbb ember fejében a rettegett kórok között első sorban a rák, a szívbetegség, legfeljebb az Alzheimer-kór, és persze a szinte teljesen felszámolt, de talán éppen ezért is misztikussá vált lepra áll. Vannak azonban más borzalmas, sok testi és lelki szenvedéssel fenyegető betegségek, amelyeket még az ellenségünknek sem kívánnánk. Kattintson !

A skorbutként ismert betegséget először az ókori egyiptomi hajósok jegyezték fel kr. e. 1550 környékén. Ismertté azonban a 18. századi tengerészek miatt vált, akiknek nem ritkán hosszú hónapokat kellett a vízen tölteniük anélkül, hogy friss zöldségeket és gyümölcsöket fogyasztottak volna. A brit királyi haditengerészet matrózai nagyobb számban haltak meg a skorbuttól, mint a tengeri viharok, kalóztámadások és az összes más betegség miatt együttvéve.

Rengeteg emberéletet követelt, mire kiderítették, hogy a tünetek mögött súlyos C-vitamin hiány áll. A hajósoknak emiatt kellett rendszeresen savanyított káposztát, illetve más zöldséget és gyümölcsöt fogyasztaniuk, ha nem akartak megbetegedni. A felfedezést követően a skorbut a nyugati világban jelentősen visszaszorult, és sokáig csak a fejlődő országok lakosai szenvedtek tőle. Úgy tűnik azonban, hogy a betegség az Egyesült Államok bizonyos részein is egyre nagyobb arányban tér vissza.

A skorbut sokáig a tengert járók első számú ellensége volt
A skorbut sokáig a tengert járók első számú ellensége volt

A fejlett világba is visszatér a skorbut

Dr. Eric Churchill, a a Massachusetts-i Springfieldben dolgozó orvos az utóbbi hat évben 20-30 skorbutos betegséget is diagnosztizált. Ennek oka a szakember szerint az lehet, hogy a szegényebb társadalmi csoportok, akiknek az élelmiszerek vásárlásán is spórolniuk kell, először a friss zöldségeket és gyümölcsöket vonják ki az étrendjükből. Ezek az emberek rendkívül egyoldalúan táplálkoznak, és kevés vitamint juttatnak a szervezetükbe, ami miatt sok más betegség mellett a skorbut kialakulását is kockáztatják.

Persze nem csak az számít, hogy mit eszünk, hanem az is, hogy hogyan készítjük azt el. A legjobb, ha frissen fogyasztjuk a zöldségeket és gyümölcsöket, főzés során ugyanis vitamintartalmuk jelentős részét elveszítik.

A legtöbben már rég elfelejtették ezt a betegséget, ami a helyes táplálkozással gyakorlatilag teljesen elkerülhető lenne. Bár a fejlett országokban már egyáltalán nem szabadna előfordulnia, a skorbut mégis egyre több embert érint ismét - magyarázta Dr. Churchill. A C-vitamint egyébként a legtöbb emlősfaj képes önmaga előállítani (szintetizálni), hiánybetegség csak az ember és a tengerimalac esetén ismert.

Forrás: iflscience

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.