Vészjóslóan keveset mozog a világ

A világ népességének több mint negyede, azaz körülbelül 1,4 milliárd ember nem mozog eleget, ráadásul ez a mutató 2001 óta csupán nagyon kis mértékben javult - derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb jelentéséből.

A mozgásszegény életmód komoly egészségügyi kockázatot jelent, így például növeli a szívbetegségek, a 2-es típusú cukorbetegség és több daganatos betegség kialakulásának esélyét is.

A WHO megállapította, hogy a gazdag országok a legkevésbé aktívak között szerepelnek: felmérések szerint például Németországban, Új-Zélandon és az Egyesült Államokban is nő a keveset mozgók aránya. A gazdag országokban, mint Amerika vagy Nagy-Britannia az inaktív lakosság aránya 2001-ben 32 százalék volt, 2016-ban viszont már 37 százalék. Eközben az alacsony jövedelmű országokban a testmozgást nem végző emberek aránya a vizsgált időszak során 16 százalékon stagnált. A gazdagabb országokban a mozgásszegény életmódot az egyre több ülő munka és ülve végezhető hobbi erősíti, továbbá az autós közlekedés is közrejátszik benne. Ezzel szemben az alacsonyabb bevételű országokban az emberek nagyobb valószínűséggel végeznek több testmozgást igénylő munkát, és inkább gyalogolnak vagy a tömegközlekedést használják.

A WHO felmérése szerint a világ lakosságának negyede nem mozog eleget
A WHO felmérése szerint a világ lakosságának negyede nem mozog eleget

A nők kevesebbet mozognak a férfiaknál szinte a világ minden táján - ez alól csupán két ázsiai régió, Kelet- és Délkelet-Ázsia jelent kivételt. A nemek közötti eltérés a testmozgás szempontjából Dél-Ázsiában, Közép-Ázsiában, a Közel-Keleten, Észak-Afrikában és a gazdag nyugati országokban a legnagyobb. A szakemberek szerint ennek olyan társadalmi okai vannak, mint a gyermeknevelés nőkre háruló feladatai és a helyi kulturális hagyományok, amelyek megnehezítik számukra a testedzést.

Egy 2017-ben publikált tanulmány szerint a tinédzserek fizikai aktivitása a 60 éves korosztály szintjén van. Részletek itt.

A WHO jelentése 168 országból származó összesen 358 lakossági felmérés adatain alapult: mindent egybevetve nagyjából 1,9 milliárd ember adatait elemezték. A kutatók az inaktív csoportba soroltak mindenkit, aki hetente kevesebb mint 150 percnyi mérsékelt intenzitású mozgást végzett vagy 75 percnél rövidebb ideig edzett intenzíven. A jelentés az eredményekre hivatkozva arra figyelmeztet, hogy a dolgok állása szerint nem fog megvalósulni a 2025-re kitűzött cél, miszerint a tétlenek arányát 10 százalék alá kell csökkenteni a világon.

Fiona Bull, a tanulmány társszerzője szerint közelebb vihetne a kitűzött célhoz, ha lehetővé tennék, hogy a nők többet sportolhassanak. Ehhez azonban meg kell teremteni a feltételeket, hogy a nők biztonságosan, elérhető áron és kulturális hátterük számára is elfogadhatóan juthassanak sportolási lehetőségekhez. A szakemberek felszólították a világ kormányait, hogy hozzanak létre és tartsanak fenn megfelelő infrastruktúrát a sportolás, valamint a közlekedésben a gyaloglás és a kerékpározás támogatására.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Többnyire derült, napos idő várható, az északnyugati tájakon azonban már megjelenik némi felhőzet, melyből estefelé a határ közelében néhol zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél napközben nagy területen lesz élénk.A hőmérséklet késő este általában 24 és 30 fok között alakul. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!