Vaja helyett Bajára mehetett a mentő

Múlt hét szerdán reggel szomorú tragédia rázta meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található Vaját, ahol egy fiatal védőnő vesztette életét. Ildikótól szombaton délután vettek végső búcsút.

A 29 éves édesanya a háziorvosi rendelőben lett rosszul. Azonnal megkezdték az újraélesztését, majd a kiérkező mentők is mindent megtettek, de már nem tudták megmenteni az életét. Az esetet követően többen arról számoltak be, hogy a 112-es központi segélyhívó munkatársa Vaja helyett Bajára indított mentőt. Miután a csaknem 500 kilométerre lévő Bács-Kiskun megyei városban a mentők nem találtak beteget, visszaszóltak a mentésirányításnak, miközben Vajáról is többször sürgették a segítséget - tájékoztat a Szon.hu .

"Mindenkit megdöbbentettek a történtek, azt már csak a sajtóból tudtuk meg, hogy állítólag máshová küldték a mentőt. Mi úgy tudjuk, hamar kiértek, nagyon profin végezték a dolgukat, de sajnos Ildikót már nem tudták megmenteni" - mondta a lap névtelenséget kérő helyi olvasója.

"Mi úgy tudjuk, hamar kiértek"
"Mi úgy tudjuk, hamar kiértek" (Képünk illusztráció)

Négy bejelentés érkezett

A portál megkereste az Országos Rendőr-főkapitányság Sajtószolgálatát, hogy az ügyben indult-e rendőrségi vizsgálat. Az alábbi választ kapták: az esettel kapcsolatban összesen négy bejelentés érkezett a hívásfogadó központba. Az első bejelentés a 112-es segélyhívó számra szeptember 6-án 8 óra 28 perc 8 másodperckor érkezett Vajáról, egy háziorvosi rendelőből. A bejelentő rohamkocsit kért egy válságos állapotban lévő beteghez. A hívásfogadó a megadott címet poligon adatok alapján ellenőrizte.

Az operátor az eseményről szóló adatlapot haladéktalanul, 8 óra 29 perc 43 másodperckor elektronikusan továbbította a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Mentésirányítási Központba. Figyelemmel arra, hogy sürgősségi intézkedést igényelt a bejelentett esemény, az operátor 8 óra 31 perc 39 másodperckor telefonon hívta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Mentésirányítási Központot. Ezek után a mentőszolgálat munkatársai 8 óra 41 perckor megérkeztek Vajára a bejelentés szerinti címre. A hívásfogadó az eljárási rendnek megfelelően járt el, hibát nem követett el.

A hiba nem volt hatással a mentésre Ugyanezzel az esettel kapcsolatban a fent részletezett hívást követően további három érkezett a hívásfogadó központba. Ezen későbbi hívások közül kettőben hibát követett el az operátor, azonban a mentésre nem volt már hatásuk. Az ügyben a kivizsgálás megtörtént, a hibázó operátorok esetében a munkáltató a szükséges intézkedéseket megteszi - áll az ORFK válaszában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.