Vágások, horzsolások: mikor forduljunk orvoshoz? (2)

Kisebb vágásokat, horzsolásokat a legártalmatlanabbnak tűnő, mindennapi tevékenységeink közben is összeszedhetünk. Hogyan kezeljük ezeket a sérüléseket és mikor szükséges mindenképp felkeresni miattuk egy szakembert?

Akármilyen óvatosak is vagyunk, szinte elkerülhetetlen, hogy időnként kisebb balesetek érjenek minket: az ebéd elkészítése közben könnyen megvághatjuk magunkat, de kirándulás, vagy sportolás közben is megjelenhetnek rajtunk horzsolások, zúzódások. Ezen sérülések a legtöbb esetben nem jelentenek igazán komoly veszélyt, és az is megeshet, hogy csak órákkal a balesetet követően fedezzük fel a bőrünkön annak nyomait. Persze ezeket a sebeket is megfelelő módon el kell látni, bizonyos sérülések esetén pedig tanácsos felkeresni az orvost is. Melyek ezek a sérülések?

Egyes sebekkel fontos mihamarabb orvoshoz fordulni. Fotó: Getty Images
Egyes sebekkel fontos mihamarabb orvoshoz fordulni. Fotó: Getty Images

Hogyan lássuk el a kisebb vágásokat, horzsolásokat?

Hogyan kell helyesen fertőtleníteni a sebet? Részletek itt.

Bár kevesen gondolnak rá eképpen, de a bőrünk valójában az immunrendszerünk egyik fontos része, sőt az első védvonal, ami meggátolja, hogy a különböző kórokozók a szervezetünkbe jutva betegséget idézzenek elő. Ha nem megfelelően kezeljük a sebet, az lassabban gyógyul, sőt akár el is fertőződhet, aminek súlyos következménye lehet.

Abban az esetben, ha a kültakarónak csupán a legkülső rétege sérül meg, általában csak enyhe, hajszáleres, cseppszerű vérzés alakul ki. Az ilyen felszíni sebeket házilag is jól kezelhetjük, fontos azonban ilyenkor is a fertőtlenítés, nem elég (de a nulladik lépés), hogy a sérült részt egyszerűen csak a csap alá tartjuk és lemossuk. Persze nemcsak magát a sebet, de annak környékét is alaposan fertőtleníteni kell, erre is többféle készítmény áll rendelkezésre. Fontos, hogy a seb környékét és magát a sérülést is csak az arra megfelelő készítményekkel kezeljük, ne cseréljük fel ezeket! Krém, kenőcs, oldat és spray formában is kaphatóak fertőtlenítők, és vannak olyan készítmények, amelyek ezzel egyidejűleg a sérült bőrfelület gyógyulását, hámosodását is elősegítik.

Ha a sebbe valamilyen idegen anyag (üvegszilánk, kisebb kavics, szálka) került, azt fontos eltávolítani, viszont a kezünkkel soha ne nyúljunk bele a sebbe, ezzel ugyanis csak növeljük a fertőzésveszélyt! Helyette használjunk egy fertőtlenített csipeszt, amivel óvatosan kivehetjük a sebbe ékelődött tárgyat anélkül, hogy azt beljebb tolnánk vagy a feszegetéssel károsítanánk a szöveteket. A tisztítást és fertőtlenítést követően a sebet érdemes lefedni , hogy meggátoljuk a további kórokozók bejutását.

Mikor forduljunk mindenképpen orvoshoz?

A sebbe a mellette lévő bőrfelületből, sőt akár a levegőből is juthatnak olyan kórokozók, amelyek miatt elfertőződik . Ennek a seb környékén is jól látható jelei lesznek: a bőr kipirosodik, felduzzad, tapintásra fájdalmassá válik, sőt akár gennyedzeni is kezdhet. Sok esetben a nyirokcsomók is megduzzadnak és a testhőmérséklet is megemelkedik, valamint fáradtság, rossz közérzet lesz rajtunk úrrá. Szintén komoly gondot jelezhet, ha a seb környékén a bőr érzéketlenné válik. Ha ezeket a tüneteket tapasztaljuk, ne próbáljuk meg a problémát a házi patikánkból kikezelni, minél hamarabb forduljunk szakemberhez!

Ha a felsorolt tüneteket nem is tapasztaljuk, de fokozottan fennáll a fertőzésveszély - például ha állatharapás, -marás, -karmolás vagy egy rozsdás szög okozott mélyebb sérülést - szintén azonnal fel kell keresni egy orvost, hiszen ezek a sérülések megfelelő ellátás hiányában komoly gondot okozhatnak. Amennyiben a sérülés erős vérzéssel jár, illetve a sebbe mélyen belefúródott akár több tárgy is, akkor is jobban járunk, ha az ellátását szakemberre bízzuk.

Szintén fontos konzultálni az orvossal abban az esetben, ha a seb a megszokottnál lassabban gyógyul, esetleg érzékenyebb, nagyobb fájdalmat okoz az indokoltnál. Többféle oka is lehet a lassú sebgyógyulásnak, bizonyos esetben az immunrendszer gyengesége, illetve valamilyen betegség (például keringési zavarok, diabétesz) hátráltatja a regenerációs folyamatot. Fontos ilyenkor, hogy a seb ellátása mellett a háttérben álló folyamatokat is feltérképezzék és kezeljék.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, száraz idő várható. Elsősorban a nyugati határszélen, valamint Borsodban és Szabolcsban, de időszakosan másutt is előfordulhatnak felhősebb körzetek, azonban csapadék ezeken a részeken sem lesz. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.Késő estére -4, +4 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!