Mennyi idő alatt fertőződik el a seb?

Akár már a kisebb bőrsérülések is kaput nyithatnak a különböző kórokozóknak, amelyek a szervezetben elterjedve súlyos fertőzést válthatnak ki.

A sebfertőzést mikroorganizmusok, baktériumok, gombák vagy vírusok okozzák. Arra, hogy egy sérülés következtében szaporodásnak és terjedésnek indultak, különböző tünetek hívhatják fel a figyelmet. Az érintett terület fájdalmassá, vörössé válik, megduzzad, meleg, váladékozó felszínű lesz, de előfordulhat kellemetlen szag, szédülés, heves szívverés, láz, valamint rossz közérzet is, de előfordulhat kellemetlen szag, szédülés, heves szívverés, láz, valamint rossz közérzet is. Szintén figyelmeztető jel, ha a seb gyógyulása stagnál, esetleg romlani kezd.

A sérülések elfertőződési ideje változó; befolyásolja a keletkezés módja, mérete, elhelyezkedése, a sebbe kerülő szennyezések típusa és mennyisége is. Nem mindegy a sérült életkora, valamint egészségügyi állapota sem. Amennyiben azonban a tünetek súlyossá vállnak, vagy túlságosan elhúzódnak, kérjünk mielőbb orvosi segítséget, hiszen akár antibiotikumra, speciális kötszerekre, vagy egyéni kezelési módra lehet szükségünk.

sebkezelés, sérülés, elfertőződött seb
A helyes sebkezelésre még a legapróbb sérülések esetén is figyelmet kell fordítani. Fotó: Getty Images

Nem mindegy, hogy milyen sérülésről van szó

Sebkezelésre minden esetben szükség van, akár egy kisebb, felületi horzsolást követően is. Nem szabad elbagatellizálni, hiszen gyakran erős szennyeződés kíséri, ami megemeli a fertőzésveszély kockázatát. A horzsolások, az időjárás okozta apróbb berepedezések, a kisebb vágások vagy a - túlzott súrlódás miatt kialakuló - vízhólyagok többnyire otthon is hatékonyan kezelhetőek.

Azonban a súlyosabb vérzések vagy fekélyek – például az előrehaladott felfekvések –, valamint a harapások már minden esetben orvosi ellátást igényelnek. A felfekvések következtében akár bőrrészek halhatnak el, míg a harapásoknak a nyálban lévő mikroorganizmusok miatt is lehetnek akár életveszélyes következményei.

A sebkezelés első írásos nyomait már négyezer éves agyagtáblákon is felfedezték a kutatók, az orvoslás hosszú utat tett azonban meg az első, gyógynövényből és sárból készített pakolások használatától a modern kötszerekig.

A fertőzés elkerülhető

A sérülésekből adódó fertőzésveszély elkerülhető, ha a sebkezelés alapvető szabályait betartjuk. Mielőtt hozzáfognánk, mindig alaposan mossunk kezet, és csak ezt követően tisztítsuk meg a sebfelületet a látható szennyeződésektől. Fontos lépés a fertőtlenítés is. A klórhexidin-tartalmú készítmények hatékonyan elpusztítják a leggyakoribb sebfertőzést okozó baktériumokat, a dexpantenol hatóanyagúak pedig a bőr sejtjeiben – az újraképződést segítő – pantoténsavvá (B5-vitaminná) alakulnak át.

Azok a készítmények, amelyek lanolint (gyapjúviaszt) tartalmaznak, réteget képeznek a bőrön, így biztosítva a légcserét, miközben segítik a vízpára távozását, hogy támogassák a bőr természetes védőszerepét. A patikában kapható sebkezelő készítmények között elérhetőek olyan korszerű változatok, amelyek használata nemcsak fájdalommentes, hanem egyenesen fájdalomcsillapító hatású is. Hűsítik a sebet, miközben védőréteget képeznek a bőrön, hogy megakadályozzák a felülfertőződést.

Nedves sebkezelés és hámosítás

Az úgynevezett intelligens hidrogéleket tartalmazó sebkezelők szintén a korszerű, nedves sebkezelést segítik elő azáltal, hogy megelőzik a sérült bőr varosodását, illetve berepedezését. Az általuk biztosított savas – alacsony pH-értékű – környezet csökkenti a mikrobák elszaporodásának kockázatát, és elősegíti a mielőbbi regenerálódást. Bőrsérülésekre érdemes olyan hámosító hatású krémeket is használni, amelyek meggyorsítják az új bőrszövet kialakulását.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra